Often I feel just as useless as this journal is. Well, at least I don’t take all this – makes a pointing gesture around – seriously. Or do I?
Everything is a Remix
1
Tag Archives: life
Lemaradás
Tavaly év elején még úgy mentek a dolgok, hogy egy csomó sorozatot együtt néztünk tesómmal. Volt persze, hogy valamelyikőnk előbb megnézett egy-egy epizódot, de mindig bevártuk egymást.
A nyári szünetben már pótolnom kellett egy csomó részt utólag, az új évadokkal pedig teljesen elvesztem. A Vampire Diariesből például egy szem epizódot sikerült eddig megnézni.
A fene gondolta, hogy ide jutok.
Olyan sok film, sorozat, könyv, blogbejegyzés, esti program, koncert, színdarab, lefutandó kilométer, quest és achievement van, és olyan iszonyú kevés idő.
pörkölt
Today, instead of ordering or eating at the cafeteria, I had lunch packed and brought from home. Moreover, it was girlfriend-prepared.
I gained a level.
Update
Looks like not just legally but also economically we are transitioning more and more back to Communism where the only thing in abundance is scarcity. At least that’s what I thought yesterday when several items I intended to buy were simply unavailable. Or maybe I shouldn’t have delayed Christmas shopping until the 20th?
At least I got around to updating the tagline and About page.
24 óra
Mostanában az a helyzet, hogy képtelenség mindent belezsúfolni a rendelkezésre álló időbe. Úgyhogy átveszem Brainoiz módszerét:
“Ha ez egy tisztességes blog lenne, a következő dolgokról írtam volna az utóbbi időben:”
– a tény, hogy egyre kevésbé tudják megzavarni a nyugalmam olyan események, amelyekről korábban hosszú blogbejegyzésnyiket hisztiztem volna, például amikor egy nemrégi pénteken nem csak az eső kezdett el vigasztalanul zuhogni, de a biciklim is egy hátsó defekttel köszöntött a munkanap végén, pedig épp nagyon siettem valahová;
– azon sem tudtam magam szignifikánsan felbosszantani, hogy a MÁV csak az utolsó pillanatban a hangosbemondón keresztül értesítette az utazóközönséget, hogy más útvonalon megy a vonat, aminek a folyományaként szépen komótosan megkerültük az egész XIV. kerületet, hogy jó sokat késve végül befussunk a Keletibe;
– kaptam egy nagyon jó könyvet kölcsön, aminek hatására egészen sokáig fent maradtam olvasni, hogy befejezzem, pedig ilyesmi már elég régen nem fordult elő, maximum World of Warcraft miatt, ami azért nem ugyanaz;
– a cégtől tragikus hirtelenséggel elment az időközben barátommá lett munkatársam, meglepetésszerűen extra projektekkel bombáznak, így aztán már nem igazán tudok negyed órát lecsípni a dologidőből sem, hogy ide írjak, valamint rengeteget kell magyaráznom az éppen betanuló újaknak, ami egyébként érdekes feladat, csak iszonyú fárasztó.
Gokart
A céges teambuildingen gokartozni vittek minket. Mondjuk kicsit fura, mert szerintem ez inkább a versenyszellemet, mint az összetartást erősíti, de ettől függetlenül hatalmas élmény volt.
Autósporthoz nekem eddig csak annyi közöm volt, hogy gyerekkorom óta nézem a Formula 1-et. Mit mondjak, élőben nagyságrendekkel jobb a dolog, pedig ezek csak játékszerek voltak. Plusz nem is vezettem túl jól.
Sajnos arra például csak viszonylag későn jöttem rá, hogy az “ideális ív” taktikám nem az igazi, mert jobb időeredményt lehet elérni nagyobbra vett kanyarokkal, amikhez kisebbet kell lassítani. A kanyarba állított első kerekekkel ugyanis iszonyú lomhán gyorsul a gokart. Igazából fék nélkül végig lehet menni a pályán, ha valaki ügyesebb.
Azért néhány határát sikerült megtalálni a járműnek. Bár felborulni szerintem lehetetlen vele, a visszafordítóban többször sikerült megpördülni, illetve sikoltó gumikkal kanyarba bezuhanni. Kívülről kevésbé látszott, de a kis motor ellenére egészen meglepő izommunka kell az íven tartáshoz, illetve sok kanyarban iszonyúan rángatott a kocsi.
Enyém volt a legkeményebb baleset is, amikor az egyik padlógázas ívben hátulról megtoltak, és én kormányozhatatlanul szálltam bele a gumifalba. Azóta találtam magamon ülésháttámla és övfeszítő okozta zúzódásokat. Meg került egy szép elágazó repedés a telefon képernyőjére, amit elfelejtettem kivenni a zsebemből.
Zsófi hozott fényképezőgépet, és mivel jobb fotós vagyok, mint pilóta, így az illusztráción is ő vezeti a kettes rajtszámú autót.
Mindezek ellenére, vagy pont ezekért, visszamennék még pár (száz) körre.
Set sail
Last week the company we do contract work for took us to a team building to Lake Balaton. The main event was sailing in randomly divided small groups.
We were really unfortunate with the weather: on the day of sailing there was barely a breeze blowing and the sky was mostly covered by clouds. (Ironically, we traveled back to the capital the day after in bright sunshine and fierce winds.)
Some of my teammates were really anxious to actively participate and couldn’t wait to tug at ropes and such, which wasn’t really necessary due to the conditions. I on the other hand rather took the captain’s advice, leaned back, listened to the waves crashing against the hull and just generally enjoyed the ride.
Then and there I was present.
Dear Diary,
Yesterday I started running and I did not stop.
Кошка, которая гуляла сама по себе
I was looking for a full text of The Cat That Walked by Himself story by Rudyard Kipling published in the Just So Stories when I stumbled upon a Wikipedia article on this Russian animated film called The Cat Who Walked by Herself. If it’s anything like the screenshots suggest, I want to see it.
All because this has been my Facebook about description for a while now:
“I am not a friend, and I am not a servant. I am the Cat who walks by himself, and all places are alike to me.”
Mirror’s Edge
I suppose the moral would be: nothing is as critical and potentially life-changing as it might seem for the first time. Need to let oneself go.
I think I was first really disappointed when I didn’t get into the program of my first choice at university. I applied for International Relations and ended up having to major in Economics. This took a considerable amount of time to live down, even though in retrospect it was probably for the better.
Then there was the fiasco in Kobe of not getting enough credits to graduate. It wasn’t much fun coming back to Hungary afterwards.
Regardless, I’m still alive.