sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

Nem. Vicces.

Akkor sem, ha Happy Tree Friends szereplők szájába adják a szöveget:

Csak engem emlékeztet a narrátor propagandafilmekre? Mindenesetre a definíciójuk szerint én is többszörös visszaeső leszek nemsoká.

Ha szerinted is gáz, nyomd a diszlájkot.

Tim O’Reilly a kalózkodásról

Tim O’Reilly, a ma százmillió dollárt érő O’Reilly Media alapítója, a Forbes.com-nak nyilatkozott így:

Jon Bruner: Az összes kiadott könyvét digitális jogvédelem (DRM) nélkül kínálja, ami megakadályozná a másolást és a kalózkodást. Nem aggódik?

Tim O’Reilly: Nem. És akkor mi van? Tételezzük fel, hogy a célom tízezer példányt eladni valamiből. Mondjuk, hogy DRM-mel el is megy ennyi, és hozzájutok a pénzemhez, DRM nélkül viszont százezer példány fog keringeni, de ebből csak tízezerért fizettek. Melyik ezek közül a jobb eset? Szerintem sokkal jobb, ha százezer példányban létezik valami, amiből tízezer kifizetett, mintsem úgy eladni ugyanennyit, hogy más nem jár jól.

Nagy általánosságban elmondható, hogy akik nem fizetnek, azok amúgy sem fizetnének. Inkább örülünk neki, ha valaki, aki nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja egy könyvünket, nem fizet érte, viszont valami hasznosat alkot az információval, amihez hozzájut.

Szerintem fontos hinni a piacnak ebben az alapvető logikájában. A DRM amúgy is pocsék hatással van a felhasználói élményre, nagyon megnehezítni, hogy az emberek használják a terméket.

Emlékeztetőnek, Neil is hasonló gondolatmenetet vázolt fel nemrég.

Neil Gaiman a kalózkodásról

Ki a kedvenc íród? Gondolom vissza tudsz emlékezni, hogyan olvastad az első könyvét. Le merném fogadni, hogy nem fizettél érte, hanem valaki kölcsönadta, vagy ajándékba kaptad, esetleg a netről töltötted magadnak.

Neil Gaiman már jó ideje hangoztatja a véleményét, hogy nem feltétlenül üldözendő tűzzel-vassal a kalózkodás, és hogy egy író nem szükségszerűen holdkóros, ha ingyen teszi ki a műveit a netre. Példával is élen jár: egy hónapig az Amerikai isteneket lehetett a neten elolvasni, később pedig a Neverwhere is ilyen sorsra jutott. Teljesen ugyanezek a gondolatok köszönnek vissza egyébként Cory Doctorownál is.

Neil most az Open Rights Groupnak adott interjúban foglalja össze a kalózkodásról, szellemi tulajdonról és az internetről alkotott véleményét. Mivel érdekesnek találtam, készítettem egy fordítást is a videóban elhangzottakról.

Amikor a web elkezdődött, igen morcos voltam az emberekre. Mert feltették a verseimet, feltették a novelláimat… feltették a dolgaimat a webre, és úgy hittem – teljesen hibásan – hogyha ez megtörténik, és nem szólok nekik, hogy vegyék le, akkor elvesztem a szellemi tulajdonom. Ez valójában egyszerűen nem igaz.

Azért voltam mogorva, mert azt hittem, ellopják a munkáim, hogy ez egy rossz dolog. Viszont az idő múlásával két dolog tűnt fel, amelyek sokkal jelentősebbnek bizonyultak végül. Az egyik, hogy azokon a helyeken, ahol kalózok kezére jutottak a műveim – legfőképp Oroszországban, ahol az emberek oroszra fordították az írásaim, és utána megosztották az egész világgal – egyre több és több könyvet kezdtem el eladni. Az emberek a kalózkodás folyományaként elkezdtek felfedezni. Utána pedig elmentek, és megvették az igazi könyveket. És amikor egy új könyvem kijött Oroszországban, egyre több példány kelt el. Csodálatos volt.

Megpróbáltam néhány kísérletet elvégezni. Némelyik igen nehéz volt: például meggyőzni a kiadómat, hogy fogja az egyik könyvem, és tegye ki ingyen. De vettük az Amerikai isteneket, ami még mindig igen jó eladásokat produkált, és egy hónapra feltették a weboldalukra. El lehetett olvasni, le lehetett tölteni. És ami történt, az az, hogy a független könyvesboltokon keresztüli eladásaim (amit mértünk) a következő hónapban háromszáz százalékkal megugrottak.

Kezdtem ráébredni, hogy valójában nem veszít egy író könyveket, nem veszít eladásokat azzal, hogy kint vannak a dolgai. Amikor mostanában ezekről a témákról beszélek, és az emberek megkérdik, hogy mi a helyzet az eladásokkal, amiket elveszítek azzal, hogy másolatok keringenek, hogy elérhetőek a dolgaim, elkezdtem megkérni a közönséget egy egyszerű kézfeltartásos felmérésre. Van-e kedvenc szerzőjük. Van. Jó, akkor mindenki tegye fel a kezét, aki úgy fedezte fel a kedvenc íróját, hogy kölcsönkapott egy könyvet. OK, és hányan vannak, akik úgy találták meg a kedvencüket, hogy besétáltak egy könyvesboltba, és megvették a könyvét, kezeket fel. Ez utóbbi körülbelül 5-10% ha lehet: azok, akik rátaláltak egy szerzőre, aki a kedvencük, akinek megveszik minden megjelenő írását, akinek keményfedeles kiadásban veszik a könyveit, akiért hálásak, hogy létezik és ír, és úgy ismerték meg, hogy vettek tőle egy könyvet. Roppant kevesen vannak ilyenek.

Inkább kölcsönbe kaptak valamit, vagy ajándékba, nem fizettek érte. És így ismerkedtek meg a kedvenc szerzőjükkel. Erről szól ez az egész: emberek, akik kölcsöadnak könyveket. És erre nem lehet úgy tekinteni, mint egy el nem adott könyv. Nem elveszett eladás. Nincs arról szó, hogy valaki megvett volna egy könyvet, de mégsem tette, mert ingyen jutott hozzá. Ami valójában történik, az reklámozás. Több embert ér el az író. Felkelti a figyelmet.

Ezt megérteni egy teljesen új formáját adta számomra a szellemi tulajdonnak. És hogy mit csinál a web. Mert a legnagyobb dolog, amit a web elért, hogy az emberek hallhatnak dolgokról, hogy elolvashatnak dolgokat, láthatnak dolgokat, amiket egyébként sohasem tudtak volna. És úgy gondolom, hogy alapjaiban véve ez hihetetlenül jó.

Choose FILE

ARVE Error: id and provider shortcodes attributes are mandatory for old shortcodes. It is recommended to switch to new shortcodes that need only url

(via techdirt)

LyricWiki API crippled

Listening to Lily Allen’s snarky lyrics I wanted to check the finer details so I pulled up the Dashboard to have a look at Harmonic, a widget that automatically downloads song lyrics in the background for iTunes. Little did I know…

lyricwiki-api

Sean Colombo of LyricWiki.org explains it on the API developer page:

Dear LyricWiki API Developers,

It has been a great run, and I have seen some fantastic and interesting applications come from all of your skills and hard work.

Unfortunately, licensing agreements with the biggest publishers in the music industry require us to no longer offer the ability for programmatic access to LyricWiki’s collection of lyrics. We tried to arrange some way to let API Developers license through us, but this was not possible.

While this is not something we are happy about, it is a necessity in order to finally secure licensing for LyricWiki from the major publishers which will allow the project to survive indefinitely.

Actually this is nothing new. Infuriated by their inability to stop song downloading labels decided to broaden their scope of legal threats and started to take measures against sheet music and lyrics sites: Song sites face legal crackdown, reported the BBC in December, 2005.

One of the victims was pearLyrics, an automated lyrics searching application that offered a very similar service to Harmonic. The programmer of pearLyrics had to take the software down due to legal threats. MPA president Lauren Keiser went as far as actually wanting website owners jailed:

Mr Keiser said he did not just want to shut websites and impose fines, saying if authorities can “throw in some jail time I think we’ll be a little more effective”.

Now almost four years later the situation didn’t seem to improve much. LyricWiki content is created entirely by users who take the time to type lyrics in from album leaflets or from listening. The site offers compensation in form of royalties to the owners that contact them. Yet in order to appease the industry even this wasn’t enough.

What bothers me most in the whole story is that there is no alternative. The music industry does not offer lyrics in an electronic format. Granted CD booklets often contain lyrics but why do I have to be the one that types all that in? Not even the music downloaded from iTunes or Amazon has lyrics, even though there is a tag that supports it.

I’m sure millions of lyricists died in starvation at the poorhouse because of Harmonic and lyricWiki.

Now I’m wondering if it would be possible to use the API to identify the lyrics URL then have curl grab the page and apply some regexp to extract the valuable part (the lyrics). Not that I could code it, but I recall a last.fm stalking script that created a growl notification from a person’s “listening now” status working quite the same way.

Pirates Walk The Plank

A couple of minutes ago the verdict in the case of The Pirate Bay Four was announced: all four defendants (Peter Sunde, Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm, Carl Lundström) were found guilty in ‘assisting in making copyright content available’ and received a 1 year jail term each as well as a shared fine of $3.6M.

The verdict is not final, both sides are allowed to appeal to the high court. It is important to mention that the verdict applies to these four individuals, The Pirate Bay website and organisation is not affected. Even though the judge also stated, that:

“the usage of BitTorrent at The Pirate Bay is illegal”

Which in itself quite shocking. And so are the possibilities if this verdict becomes a precedent for future trials.

Apparently the copyright holder lobby is still going strong and their ambiguous reasoning to enforce copyrights seemingly holds up even in a court of law. If anything this decision slows down the evolution of alternative rights management models and preserves the industry of dinosaurs a while longer.

Source: Torrentfreak.

Still Flying

This happened to me once already: I got an email from Youtube that copyrighted content has been found in one of my videos and because of that it got removed. It contained a song by Ayumi Hamasaki.

Your video “Osaka Tabehodai & Karaoke EMV” has been identified by YouTube’s Content Identification program as containing copyrighted content which Avex Entertainment, Inc. claims is theirs.

Your video is no longer available because Avex Entertainment, Inc. has chosen to block it.

Yes it’s very likely I prevented that couple hundred people who watched the video from buying the song… In my opinion if the movie had any impact whatsoever, it’d be promotional. People who didn’t know the music might have become interested.

I did what others did before, used a song I actually own on CD to supplement a short video I made. Sadly the senseless and counterproductive system of copyrights we have today prevents me from sharing it apparently. The – statistically proven – truth is that any form of sharing is not even hindering sales but boosting it. People get to like songs, TV shows, movies through the internet and then they start spending money on them. Kind of what I wrote about the Little Brother. It’s also not stealing.

Oh yeah, please note, it’s not the artist who made the claim, but some corporation I have never heard about. Am I supposed to believe they work in their artist’s best interest?

There are two others like this, the Masatoya EMV and the what_used_to_be EMV. Watch them while you can.

Obviously I can just put my video on any other of the countless sites available. Eventually freedom will win. You can’t stop the signal.

free music

Ez ám a látogatószám-növelő cím. Kár, hogy nincsenek reklámaim.

Igazából arról van szó, – bár nyolc nap alatt persze körbejárta már a netet – hogy a Radiohead új lemezét úgy dobta letölthető formában piacra, hogy a vásárló döntheti el, mennyit fizet érte. (Quart.hu: Hoppá! Új Radiohead-lemez, hamar, amennyiért akarod.)

Nyilván nem ebből fog a Radiohead meggazdagodni, de marketingnek nem utolsó: már az is tud a lemezükről, aki életében egy számukat nem hallgatta, mint például én. Aztán nem elhanyagolható a tény, hogy ha a szokványos lemezkiadós utat választják, két héttel a kiadás napja előtt már úgyis fent lett volna az egész album az összes torrent-oldalon.

Ami sokkal érdekesebb, az a Telegraph cikke: Radiohead generation believes music is free. És tényleg, mindeninek van valamilyen morális magyarázata, miért tölti le inkább a zenéket, ahelyett hogy megvenné: Drágák a CD-k. Ne rajtam gazdagodjon meg a lemezkiadó. A művész úgysem lát abból a pénzből sokat. Ha letölthetem ingyen, mégis miért fizetnék?

Egy tinenyolc éves sehffieldi diák például 9 pennyre értékelte a Radiohead albumot (forrás a fenti Telegraph-cikk):

Van egy felnövekvő generáció, ami hisz abban, hogy a zene ingyenes. Az összes barátom ismeri a netet, és rendszeresen töltenek le zenéket. Nem hajlandóak kifizetni az albumok alaptalanul magas árait. Viszont ha egy együttes sokat jelent a számukra, megveszik a lemezeiket. A Radioheadnek viszont nicns szüksége a pénzre, úgyhogy mindössze kilenc pennyt adtam az albumukért. És még nem voltak álmatlan éjszakáim emiatt.

A CD-vásárlás inkább már arról szól, hogy valaki támogatja a kedvenc zenekarát. Vagy szeretné biztosan jó minőségben hallgatni a zenéit, hiszen ki tudja valóban hozzáértően dolgozott-e a zene feltöltője. Sőt akkor már inkább valamilyen digitális zeneboltból vásárol az egyszeri zenehallgató. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én egy CD-t maximum addig használok amíg az iTunes lementi a számokat róla, utána úgyis a számítógépről, iPodról hallgatom a zenéket.

Persze a CD-nek van szép borítója, adott esetben füzetecskéje a szövegekkel, szóval előnyei nyilván vannak, viszont ötször annyiba is kerül, mint egy online boltból letöltött album. Az ember a kedvenceit megveszi CD-n, viszont egy széles körű zenei érdeklődést azért gazdaságosabb netboltokkal, vagy ugye letöltéssel kielégíteni.

Utóbbi viszont illegális. Illetve jelenleg általánosan elterjedt rendszer szerint a letöltés maga nem, csak a feltöltés ütközik törvénybe, de mivel feltöltés nélkül nincsen letöltés sem, ezért ez egy alapvetően nem túl jól kigondolt szisztéma. A megosztás technológiája pedig – ha a torrentet nézzük – elég nehezen büntethető, hiszen mindenki le- és feltöltő is egyben. Maga az információs fájl és az ezeket indexelő weboldalak pedig nem törvényellenesek. Úgyhogy mindenki bűnös. Innentől felmerül a kérdés, hogy mennyire reális egy olyan jogrendszer, amiben a fél világ (legalábbis akinek Internet-elérése van) jogsértést követ el folyamatosan. (Tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja hogy még nem töltött le zenét/filmet/sorozatot…)

Ha “elkapnak”, akkor pedig sokba kerül: RIAA Wins in First-Ever Jury Trial. (vv ugyanerről magyarul) A cím félrevezető lehet egyébként: nem arról van szó, hogy eddig nem nyertek, hanem csupán eddig mindenki kiegyezett velük valamilyen kisebb-nagyobb büntetésben.

Igazából ami itt a nagy probléma az a technológia, ami minden számítógéptulajdonos asztalán ott van. A könyv-, zene-, satöbbi ipar ugye arra alapozott, hogy ha megvettél egy könyvet vagy lemezt, akkor azt nehezen tudtad lemásolni. Kölcsönadhattad persze, de ebből a szempontból úgy viselkedetek ezek az áruk is, mint minden más tulajdon: ha odaadtad valakinek, akkor te megszűntél tulajdonos lenni. így elég volt az egyszerre több embernek való közvetítést büntetni vagy adóztatni, például rádióállomások ugye.

Ezt bolygatta meg a technológiai fejlődés: kétkazettás magnók például, ahol még számolni kellett a minőségvesztéssel, majd az egész digitális korszak. És innentől ezek a “kézzelfogható” termékek is megörökölték a szellemi tulajdon két fontos ismérvét, nevezetesen, hogy a továbbadással az előző tulajdonos sem veszíti el a tulajdonát, és hogy az új másolatok elkészítésének a határköltsége gyakorlatilag nulla.

Például ha én ismerek egy gyártási titkot és elmondom valakinek, akkor már ketten tudunk róla és nem került semmibe. Ugyanígy egy digitalizált zeneszám megduplázása sem kerül elenyésző rendszererőforráson kívül semmibe, és az eredeti tulajdonosnak ugyanúgy megmarad a tulajdona.

Innentől alapvető probléma, hogy egy megvásárolt CD tulajdonosaként nem birtoklom a másolás jogait. Akkor ez most milyen csökevényes tulajdon? Ráadásul az ehhez való technológia széles körben elérhető. És ez már évek óta ingatja az egész lemezkiadós üzleti modellt, csak idő kérdése mikor roskad össze. Új modellre van szükség, de még nem nagyon tudja senki, milyenre. Annyi bizonyos, hogy a fizikai lemezkiadás egyre életképtelenebb. A digitális javak védelmére született másolásvédelmi technológiákat (DRM) pedig hatalmas ellenérzéssel fogadta mindenki, gyakorlatilag bukottnak tekinthetőek.