sesam.hu

Engineering Manager / trail runner / Budapest, Hungary

How can you have any pudding?

I have a class in which we watch a couple of movies revolving around racism, stereotyping and cultural problems. Then there is supposedly a discussion.

In the first class we received a list of movies we’d watch during the semester. One about Koreans living in Japan, one about the Holocaust, genocide in Rwanda, child soldiers in El Salvador, a political prisoner in Chile and finally about the Japanese history textbook scandal.

We were organised into groups and were given a movie to do a short presentation on them beforehand.

The titles of the movies were in katakana. I tried asking the professor how my movie, ショア, was really spelled, but she had absolutely no idea. Really though, I should have expected that. Japanese customs dictate to rewrite everything in katakana, following some rough pronunciation. The only problem is it’s usually futile to even try to decipher what the original word was, especially the case with names.

I know, I should look things up in Japanese instead. It would improve my language skills.

A few keywords in google helped me out soon enough, and the Wikipedia even has a disambiguation for ショア. Without any sarcasm this time though, I should have known the Jewish word for Holocaust (Shoah). Or could have known about this apparently famous movie.

Mentioning the Holocaust also led to an interesting experiment, when the professor asked the students if they knew what the word meant. To my honest surprise none of them could explain, and only a few have heard it before. Even considering the predominant attitude of japanese students towards questions asked by lecturers (stare at notes, don’t say a word), this was quite shocking.

I don’t think you could get away with not knowing what happened – for example – in Hiroshima in any European university. And how is the Holocaust any different? Maybe history is like geography: for those living in the top economic powers it’s safely negligible.

Or I’m being a snob.

Anyway, today we finished with the first movie, パッチギ, about the life of a Korean family (?) in Japan. To be honest I didn’t like it one bit. It had everything that makes contemporary Japanese movies unwatchable. It just pelt stupid, with the actors running around with flailing arms at supposed fight scenes, the incessant shouting matches. The acting was so overdid and insincere that could only be compared to the TV dramas here. It just didn’t feel right with a topic originally serious to fool around like that.

Coming home I looked up the title and I learned two things. It is actually a comedy/drama, which explains the absurdity of it. I suppose I just don’t have the same humour the Japanese have. And also that it’s a sequel (?) to a previous one with a similar title.

What the class completely failed at was the discussion part. It could have been actually interesting for once to pick the brains of my fellow classmates on the topic of foreigners living in Japan. Not that I expected anything resembling a honest conversation… not in class. (Well, not wherever.)

We didn’t have time to actually talk about anything we saw, and next week we’re going on to the next movie. I suspect though that even if we did have an attempt at discussion, no-one would have spoken up anyway.

special treatment

Az egyik tanárom a syllabusban leírta, hogy rendszeresen kioszt majd anyagokat, amiket nekünk adott órára el kell olvasni, mert majd arról beszélgetünk. Én meg írtam neki emailt, hogy nem kaphatnám-e meg ezeket az anyagokat már most, még az órák kezdete előtt, hogy előre dolgozhassak egy kicsit, mivel roppant lassan olvasok.

Ma este érkezett a válasz, mely szerint ő nem részesíthet különleges elbánásban senkit. Szerinte pont elég idő lesz elolvasni azokat az anyagokat.

Már megint ez a pozitív diszkriminációs blabla. Azt megérteném, ha azt írja, nincs ideje ezzel foglalkozni, vagy hogy plusz munkát jelentene neki, és nem vállalja. De miért kivételezés ez velem a japánokkal szemben?

Azt feltételezni, hogy ugyanarról a szintről indulok, mint egy japán, aki az egész életét itt töltötte, és az anyatejjel szívta magába a nyelvet szerintem botorság. Ha előbb megkapok anyagokat, nekem ugyanúgy el kell olvasnom. Sőt, amit egy japán átfut egy óra alatt, azzal én napokig szenvedek. Még az sem biztos, megértem-e egyáltalán.

És legyünk őszinték: ahhoz, hogy ugyanazt érjem el mondjuk jegyben mint egy helyi, nekem hatszor annyit kell készülnöm az órákra, vizsgákra. Ők átalusszák az összes órát, vizsga előtt egy nappal elolvassák a könyvet, és violá, legjobb jegy. És nem azt kértem, hogy angolul vizsgázhassak (ami, megjegyzem, megint csak nem az anyanyelvem) vagy hogy kevesebbet kelljen letennem az asztalra, csak hogy előbb hozzájuthassak pár tanulmányhoz.

Na mindegy.

Vagy én látom rosszul a helyzetet? Ti mit szólnátok, ha mondjuk egy japán, akivel egy órára/tanfolyamra/stb jártok, előbb kapna meg pár magyar anyagot, hogy legyen ideje elolvasni. Gáz? Diszkriminálva éreznétek magatokat?

Elvégre én jöttem ide, magamnak választottam. Senki sem kényszerített, hogy japánul tanuljak. És élő példák léteznek, hogy lehet ezt jobban is csinálni.

All animals are equal…

schedule

Na ilyen az órarendem. (Meg az egyetem tárgyfelvételi rendszere.) Átkapcsoltam angolra, de még nem tökéletes a dolog, hiszen a japán politika szeminárium tárgyneve megmaradt japánnak. (Kattra nagyobb.)

2007 Fall Semester schedule (thumbnail)

A tárgyak a kódok alapján azonosíthatók. Az U jelűek kyogenek (alapórák) vagy nyelvórák, az E a közgáz karhoz, a J a jogi karhoz tartozik, a B pedig Business Administration óra. Láthatóan szép vegyes, nemzetközi jogi órám meg – ami elvileg a szakirányom lenne, vagy mi – nincs is…

Azért a tárgynevek megérnek egy misét. Pont akkora hülyeség a nagy része, mint amekkorának a neve alapján tűnik, sőt.

Egy szóban összefoglalva halálszar.

public administration

Továbbra is esik az eső, nem kicsit. Úgyhogy teszteltem a laptoptáskát, és nem ázik be. (Ajánlom, ha lehet otthon kapni: Incase. Az oszakai Apple Shopban vettem.)

Ezen kívül megoldottam, hogy legyen megint wireless net a suliban, mint az látható… illetve nem látható, úgyhogy kénytelen lesz nekem mindenki elhinni, hogy épp órán ülök.

Amire ki akartam lyukadni, az a fenti két dolog következménye. Azaz esős, hideg időben reggel órán ülni egyenlő a már korábban biztosan emlegetett szipogáskoncerttel. Ugye itt az a gusztustalan ha valaki orrot fúj. Úgyhogy nem fújnak, hanem szívnak, másodpercenként valaki, jó hangosan.

Mögöttem épp egy olyan gyerek ül, aki horkantásban lenyomná egyedül a lipicai ménest.

Az érdekesebb, hogy mit csinálnak a szutyival, miután felszívták. Emlékeim szerint az orrüreg és a szájüreg össze van kötve, szal a továbbiakat a kedves olvasók képzeletére bízom.