Albeit with a bit of lag sesam.hu tries to catch up with the latest trends in web development. This desire manifested itself as like buttons attached to every post for reader convenience. The buttons are powered by Ahmed Hussein’s Facebook Like Button WordPress plugin, which – although buggy – seems to do the job. Please feel free to like content.

Pár hónapja volt felkapott téma a helymegosztó alkalmazások magyarországi felvirágzása, amiben kivételesen én is részt vettem, csak írni róla nem volt érkezésem.*

A helymegosztó szolgáltatás röviden egy olyan közösségi hálózat, amelyben a felhasználók az épp aktuális pozíciójukat teszik közzé. Adott esetben képeket, megjegyzéseket fűzhetnek az adott helyszínhez. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a barátaid felvétele után láthatod, hogy melyik kocsmában csoportosulnak péntek este, vagy egy étterembe bejelentkezve a korábbi vendégek ajánlásai között böngészhetsz.

Több ilyen alkalmazás létezik, de az én választottam a Foursquare (4sq) lett két okból: ez a népszerűbb és ennek van több mobilplatformra kliense. Természetesen összeköthető Facebookkal és Twitterrel, ahonnan a már meglévő ismerőseink közül fel is ajánlja rögtön barátnak a 4sq felhasználókat.

A Foursquare jellegzetességei közé tartozik az achievement-rendszer, amelynek keretein belül bejelentkezésekért csinos jelvényeket lehet összegyűjteni: például egy estén öt különböző vendéglátóipari egységbe bejelentkezve kocsmatúra-szerű érdemérmet lehet kapni.

A másik különlegesség a polgármester intézménye. A titulust az utóbbi két hónap során legtöbbször bejelentkezett felhasználó birtokolja mindig. Ilyen módon én vagyok jelenleg a Blaha királya (a rendszer kis koronával jelöli a polgármestert), illetve a Margitszigeti Atlétikai Centrumé is.

Az üzlet emögött ott van, hogy a helyszínek promóciókat ajánlhatnak fel a bejelentkezőknek. Ez főként az USÁ-ban beindult dolog, ahol akár ingyen italt vagy más komoly kedvezményt is kaphat a hely polgármestere.

Magyarországon ez még csak kialakulóban van, különösen az okostelefonok viszonylag alacsony elterjedtsége miatt. Az első fecskék azonban már megjelentek. Tudomásom szerint az első magyar Special a Café& nevű helyhez fűződik, ahol az első bejelentkezés után egy süteményt féláron kap minden Foursquare-felhasználó.

Tegnap ki is próbáltam: viszonylag kicsi kávézó, ahol a fő profil a reggeli, amit viszont a nap bármely órájában lehet rendelni. A sütemények házi készítésűek, amolyan gourmet stílusban nem túl nagy méretűek, viszont az én csokitorta szeletem rendkívül finom volt. A hely amúgy szerintem kicsit drága, a közeli hotel külföldi vendégeihez van inkább árazva.

Apró hibája az ajánlatnak, hogy a 4sq rendszerben alapvetően a polgármestereknek kínálható ilyen kedvezmény, ezért a hely oldalára látogatva nekem még mindig nem megkapottnak írja az ajánlatot.

Potenciál mindenesetre van a dologban: erős közösségszervezési lehetőség, főleg ahogy egyre inkább elterjednek az internetképes telefonok. Azért van abban valami élményszerű, amikor a Gödör közelébe bejelentkezve a rendszer felhívja a figyelmem, hogy 4 ismerősöm épp ott tartózkodik.

A luddita hozzáállás hívei biztosan megkongatják persze a vészharangot, mert bár az aktuális lokáció csak a bejelölt barátoknak látható, így is sok minden kiderül a felhasználói profilokból. Engem nem zavar, ha látható, merre járok, de lehet követni például Schwarzit is.

A név miatt április 16-án (4 a négyzeten) tartottunk Foursquare napot, ahol a cél a Swarm jelvény megszerzése volt (50 felhasználó egy helyen). Ez utóbbi nem sikerült, de amúgy nagyon hangulatos (geek) este volt. A matricámmal viszont azóta sem tudtam mit kezdeni a technikára nem ragasztunk policy miatt.

* Meg kedvem, hiszen az országba visszatértem óta elég értelmetlennek találom az ide írogatást. Sokkal jobb blogok vannak. Kötelező hisztit hallottak.

Egyik okostelefonnak sincs túlzottan jó akkuideje: a gyönyörű érintőképernyőkért és a funkciógazdag alkalmazásokért azzal fizetünk, hogy gyakran egy napot sem bír ki töltés nélkül a készülék. Az utóbbi időben nekem is komoly bajaim voltak az iPhone-nal: gyakran minimális használat mellett is odáig jutott, hogy magától kikapcsolt, mire hazaértem, pedig aznap reggel vettem le a töltőről.

A furcsa az volt, hogy ezt a jelenséget csak időközönként produkálta. Néha magához tért, és a használathoz viszonyítva arányosan fogyott az akkuidő, aztán pár nap múlva ismét halottra fogyasztotta magát órák alatt.

A használati statisztika is érdekesen alakult. Az iPhone a készenléti idő mellett az aktív használat idejét külön is számolja. Furcsa módon azonban gyakran a telefon több órás használatot mutatott akkor is, amikor érintetlenül pihent az asztalon.

Próbálkoztam sok mindennel: gondoltam esetleg az iStat szerver monitor alkalmazás egyik beragadt folyamata lehet a ludas, de nem. Egy darabig úgy tűnt, az iTunes szinkronizáció megjavítja az akkut is, de ez sem vált be. A Cydiában is hiába frissítettem a muszájból telepített csomagokat. Úgy tűnt, ez már így fog maradni.

Előző hétvégén végül egy teljesen más probléma vezetett el a megoldáshoz: az iPhone megmakacsolta magát, és közölte: nincs szolgáltatás. Gyanússá kezdett válni a SIM, így a család különféle kártyáival felszerelkezve gyorstesztet végeztem, és valóban: csak az én SIM-emmel nem talált hálózatot.

Szombaton a kicsit még skizofrén Telenor – új brandelt zacskóban Pannon feliratú kártya – díjmentesen kicserélte a behalt alkatrészt. Nem mondom, sokáig húzta a SIM, még zöld színű Pannon GSM feliratú dolgozott az iPhoneban. Mondanom sem kell, amióta a telefon nem a haldokló kártya miatti állomáskeresésre vesztegeti az áramot, drasztikusan megnőtt a készenléti és használati ideje is.

A szolnoki viszonteladóban szerzett jó tapasztalataimról szóló csiripem óta szeret is a Telenor, még személyes üzenetben is üdvözöltek. Persze nincsenek illúzióim, de jól végzi a dolgát az új közösségi média szakértő lány.

Két éve írtam Cory Doctorow regényéről, a Little Brotherről. Így utólag visszaolvasva kicsit talán kritikusabban szemlélve, mint kellett volna, hiszen alapvetően nagyon jól szórakoztam az olvasás közben.

Nos, aki eddig azért nem olvasta el a Kis testvért, mert nem bírja az angol nyelvet, most már megteheti: megvásárolható a magyar fordítás könyvalakban a Galaktikától. Kedvcsinálónak pedig a kultblog kritikáját érdemes megnézni, nem a borítót, ami tényleg szörnyű.

I don’t even like laptop stickers:

A TUAW szerint a javításra beadott Apple termékekbe sok esetben nem új, hanem már használt cseredarabok kerülnek. A cikk írója, Josh Carr, dolgozott egy időben a Genius Bar néven futó szervízpultnál. Tapasztalatai szerint a szervízeknek szétküldött cserealkatrészek és -készülékek nagy része úgynevezett “újragyártott” (re-manufactured).

Főként az amerikai Apple boltokban amúgy is kaphatóak “újrahasznosított” (refurbished) készülékek. Ezeket a használt gépeket a boltban átellenőrzik, ha kell megjavítják, majd megtisztítva újra eladják némi kedvezménnyel. A marketinges magyarázat szerint az újragyártott abban különbözik az újrahasznosítottól, hogy az előbbit senki sem használta abban a formában, hanem bizonyítottan jól működő esetlegesen használt darabokból rakták össze.

Nyilvánvalóan a külső borítás ebben az utóbbi esetben új. Például egy iPhone tokja és az üveg értelemszerűen csak új lehet, viszont minden más darabnál (alaplap, LCD, stb.) fennáll a lehetőség, hogy egy elromlott használt telefon belsejéből került át.

Josh-sal ellentétben azonban én nem gondolom, hogy ez probléma lenne. Éppen ellenkezőleg, minden nagyobb szervízhálózatnak így kellene dolgoznia. (Sejtésem szerint biztosan nem csak az Apple használ tönkrement készülékekből darabokat javításhoz amúgy.) Tonnaszámra dobáljuk ki az elromlott technikát, amiből sok esetben még rengeteg darabot lehetne hasznosítani.

Én is kaptam a fekete MacBookba csere Logic Boardot. Új? Nem tudom, de valószínűleg nem. Zavar? Nem, ugyanis hibátlanul működik. És legalább az én kontómra megspóroltak egy alaplapnyi nyersanyagot.

Az ehhez hasonló történetekre is csak egy nyugati ember tud skandallumként tekinteni. Japánban a közhiedelemmel ellentétben nem minden high-tech és új, hanem inkább vigyáznak arra, amijük van. Meg vagyok győződve róla, hogy sok shinkansen szerelvény öregebb, mint a MÁV kocsijai, csak éppen nem graffitizik meg verik szét őket. Nyersanyag nincs, úgyhogy mindent újrahasznosítanak. Ha már nem kell a lakásba a DVD-lejátszó, akkor vagy elvitetik egy erre szakosodott használtcikk-boltossal vagy kiteszik az utcára, és valaki más elviszi.

És én még élveztem, hogy működik az iPhone… (Ez az egy hobbim van, szeretem a kütyüket, mostanában másnak nem is nagyon örültem, de ennek sem sokáig.)

Besétáltam hétfő reggel a helyi Pannon viszonteladóhoz, hogy rendeljek netet. A Mobil Internet Plusz csomagot néztem ki végül, ami ugyan csak 200 MB forgalom, viszont nincs felár túlhasználat esetén, csak visszalassítanak valamennyivel, tehát gyakorlatilag korlátlan. Gondoltam kezdetnek pont jó lesz, hiszen nem tudom megítélni, mennyit használnék. Kényelmes is volt, mert más szolgáltatónál ki tudja megmaradhatott volna-e a számom.

Azonnal jött az SMS már a boltban, hogy aktív a csomag. A 172 szerint ekkor körülbelül ötezer Forint volt a kártyámon. Hazafelé előbb bedobtam egy levelet, aztán kipróbáltam pár szám erejéig a Last.fm rádiót, stb. (A forgalommérőm, amit a boltba belépés előtt nulláztam összesen 15MB-on áll most fel/le.)

Este jött a hideg zuhany, egymás után két SMS, egyenleg 600 illetve 300 Forint alá zuhant, jelenleg mínusz sokezer. A 1220-at hiába hívtam, mert csak kártyaszintű jelszóval történő azonosítás után foglalkoznak az ügyféllel, nekem meg olyan nem volt.

Ma reggel ismét Pannon viszonteladó, elmeséltem a sztorit. Jelszavam lett, de az ottani lány is csak a 1220-at tudta hívni, és engem is úgy küldött el, hogy hívogassam őket, akár többször is, mert mást nem lehet.

A telefonos ügyfélszolgálatnál akárhogy is győzködtem őket, kétféle megoldást ismételtek csak. Kiküldenek egy híváslistát postán, és ha ezzel “nem értek egyet”, akkor lehet panaszkodni erre hivatkozva. Ennek az érkezése egy hét. Ők nem látják a híváslistát, és én sem kérhetem, csak levélben, postán.

Alternatív opcióként faxon vagy emailben lehet panaszkodni az ügyfélszolgálatnál (ugyfelszolgalat@pannon.hu). Az átfutási idő itt 30 nap.

Kérdeztem személyesen bemehetek-e valahová, erre azt mondták, Budapesten vannak irodák, de ott is csak ugyanezt fogják mondani. Híváslista csak postán. De amúgy szerintük csak az lehet, hogy én ezt az összeget a csomag megrendelése előtt neteztem le, és 24 óránként frissül ez a rendszerük.

Az egyik telefonos csávó még megjegyezte, hogy a 172 egyenlegadatai tájékoztató jellegűek, ami azt jelenti, hogy körülbelül annyi van a kártyán. Értitek: vagy ötezer vagy mínusz kurvasok…

A kártyámról az ordas mínusz miatt nem lehet hívást kezdeményezni, és hiába vonták le rögtön a Plusz csomag árát (azt bezzeg azonnal sikerült), adatforgalmam se lehet. Persze ezek után nem is mernék egy bitet se letölteni.

Ha lenne ennyi pénzem –  mert nincs – sem tölteném fel a kártyát. Hiszen mi a garancia arra, hogy másnapra nem kapok-e megint egy hasonló mínuszt? Arról nem is beszélve, hogy ezzel elismerném, hogy ők jogosan számláztak ki nekem ennyit.

Én nem tudom bebizonyítani, hogy előtte nem neteztem, csak a Pannon. Ők viszont nem sietnek ezzel, majd jön a postán, én meg addig itt állok, rosszabbul, mint az internetcsomag előtt. Vagy ez tényleg úgy megy, hogy 24 óráig azért a biztonság kedvéért ne használja a netet a kedves megrendelő, mert lehet, hogy kiszámlázzák neki? Nameg hogy mehet egy feltöltőkártya mínuszba, hm? Ha telefonálok elveszi a vonalat üres kártyánál, nem?

Én kérek elnézést, hogy azt hittem, hogy egy szolgáltatást, amiről visszaigazolást kapok, használatba is vehetek. Az meg külön kabaré, ahogyan ezt az egészet kezelik. Ők értik, mi bajom, de ez van, nem tudnak segíteni. Ja, hogy minimum egy hétig nincs telefonom, és idegeskedhetek, hogy tényleg ki akarnak-e fizettetni egy eszméletlen összeget? Szar nekem.

Mindenesetre engem még lehet hívni, de én határozatlan ideig senkit sem tudok most.

Magyarország, én így szeretlek.

Az amerikai család laptoppal az ölében ébred, és ez gyűrűzik át kis hazánkra is. A kommentek között felvetődött, hogy vajon mi a helyzet a japán családdal. Az általános sztereotípia szerint Japán az információtechnológia csúcsa, a japánok pedig ebben a futurisztikus high-tech környezetben élik mindennapjaikat. Az én tapasztalataim azonban kicsit mások.

Kezdjük az alapokkal: a lakosság 75%-a internet-felhasználó. Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám jelenleg 49%. Az internet-szolgáltatás minimum gyors ADSL, de rendkívül gyorsan terjed az optikai alapú elérés. Mobilfronton 3G alapon ugyan, de mindenféle technológiákkal próbálnak minél nagyobb adatforgalmat kipréselni. Engem is gyakran irigyelnek a szupergyors netemért, pedig a szomorú valóság az, hogy amint Japánon kívüli a tartalom, rögtön semmit nem ér az egész. A japánok elsősorban hazai tartalmat fogyasztanak, sokkal markánsabban, mint egy európai országban.

Japánban online szolgáltatás csak akkor lehet sikeres, ha japán nyelvű, és minden tekintetben a helyi igényekhez igazították. Adoptálás nélül talán csak a Twitter tudott megmaradni itt. Valamint jellemző még – meglepően – a Yahoo Japan sikere. A Yahoo uralja a japán keresőpiacot, övék a legnépszerűbb email és online képmegosztó szolgáltatás is. A Google csak a közelmúltban kezdett el felkapaszkodni elsősorban a mobilszolgáltatókkal kötött partnerkapcsolatai révén.

Szintén jó példa a belterjességre a Mixi. A Mixié a japán social networking torta 80%-a. Hasonlóan az iWiW-hez a Mixi is meghívó alapú, azaz csak úgy lehet belépni, ha valaki bentről a rendszerből küld egy meghívót. Tavaly viszont azt is meg tudták játszani, hogy a regisztráláshoz nem csak egy hagyományos emailcím, hanem egy mobiltelefonos is szükséges, méghozzá a három prominens helyi szolgáltató egyikétől. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindenkit kizártak, akinek nincs japán mobilja.

Kirívóan magas a mobiltelefonon internetezők aránya, viszont ez nem az iPhone értelemben vett “rendes” internet. A DoCoMo i-mode szolgáltatása például egy meglévő techológiákra fejlesztett zárt rendszer, kifejezetten a mobil tartalom kontrollálására: a mobilon azt érik el a felhasználók, amit a DoCoMo nekik összerak. Ugyanez pepitában az au KDDI WAP-alapú EZ Web rendszere. Más kérdés persze, hogy itt igenis van tartalom, nem is kevés, a Flash/Java játékoktól kezdve a híreken át a letölthető zenékig.

Valóban még nem láttam japánt telefon nélkül, és a fent emlegetett rendszereket nyúzzák is rendesen a vonatokon utazva. A készülékeket pedig igyekeznek megtömni hasznos és kevésbé hasznos funkciókkal. A fiatalok körében például igen népszerű a DoCoMo Deco-mail, ami gyakorlatilag HTML formázott email, mégis égész piac épült rá megvehető hátterekkel és dizájnokkal.

Vagy ott van a mobage town, ami egy játékokkal, bloggal, zenével megspékelt csak mobilon elérhető social network. A népszerűségét érzékelteti, hogy 11 millió előfizetővel csaknem eléri a World of Warcraft 11.5 milliós táborát. Mindezt Japánon belül sikerült megoldani.

Más országokhoz képest viszonylag gyorsan bevezették, és változatlan sikernek örvend a helymeghatározás, és az összes erre alapulú navigációs szolgáltatás. A japán utcanevek rendszere, ti. hogy nincsenek utcanevek, az abszolút ötletszerű házszámozás, és a jellemzően ázsiai dzsumbuj fényében ez nem meglepő.

A mobilos csomagok egyébként relatíve olcsóak, az adatkommunikációt is beleértve. Valamint tapasztalataim szerint a japánok kevesebb időt töltenek otthon, így ebből a szempontból érthető a mobiltelefonos internet elterjedtebb használata. Gyakran előforduló csendélet például ahogy egy-egy csapat vihogó egyenruhás lány a mekiben iskola és juku között shaket iszogatva lóg a mobilján.

Szintén mekis példa: sokszor látok öltönyös salarymaneket kisebb-nagyobb laptopokkal dolgozni. Laptopja sokaknak van (mint az anno a statisztikaórámon kiderült), viszont szerintem relatíve kevés WiFi hotspot. Az internet szolgáltatók fizetős – és meglehetősen drága – mobil csomagjait használja mindenki, aki mobiltelefonnál nagyobb eszközzel akar útközben is kapcsolatban maradni.

Visszatérve az eredeti kérdésre a család korán ébred, és nincs ideje laptoppal bohóckodni. Ha nem alszanak munkába/iskolába menet reggel a vonaton, akkor a mobiljukat nyúzzák. Tehnológiailag azt a fenenagy előnyt én nem látom (egy i-mode oldal például nem több, mint pixelgrafikás színes WAP), viszont ami tech van, annak láthatóan nagyobb a penetrációja. A főleg mobilos internet sikere pedig szerintem nem kizárólag abban rejlik, hogy a japánok sokat vannak úton, hanem inkább a zárt és biztonságosnak vélt rendszerben. A mobilokon kontrollált, a japán szájíznek megfelelő tartalmat találnak maguknak.

Google asked passers by at Times Square if they could explain what a browser is.

The results are either funny or shocking: 92% of the responders had no idea whatsoever. This renders all the talk about browser wars, standards compliance and the likes quite ironic. Even though it shouldn’t come as a surprise it is still often forgotten in tech-savvy circles that the average user has little knowledge or interest in what happens – so to speak – under the hood of his/her computer.

The video is also definitely food for thought for all the critics of the EU regulations attempting to make Microsoft disentangle Internet Explorer from Windows. I mean if the lion’s share of the users are pretty much ignorant of the very existence or function of a browser how could we assume that they’d know about alternatives such as Firefox or Chrome? It is awfully convenient to just stick with what is on their PCs, which in turn seems to give MSFT a significant leverage, being the single biggest supplier of home and office operating systems.

I swear I’m at class.

The Rokko mountains are known to mess with the 3G signal and the GPS so I assume under better conditions the device can refine the location much better. Still it’ll give a general idea when (not if) I lose my phone.