Mire eljuttok ide, már úgyis láttátok, de azért kötelező. Akkor vagy igazán hipster, ha még a Superbowl előtt megvolt?
Category Archives: Music
Monopoly on Truth
Március 9-én érkezik az új Epica album (Requiem for the Indifferent). Nyálcsorgatónak pedig egy roppant ötletes módszert találtak ki: nyolc héten át mindig egy új csatornát (hangszert) hozzáadva egyre hosszabb részletet tesznek fel a nyitó számból.
Az első, 46 másodperces videóban csak a dobok szólnak:
Az ehetiben pedig már a basszusgitár is (1’08″):
Szerintem már az is irtó érdekes ebben, hogy meghallgatható, hogyan épül fel a zene darabokból. Egészben és élőben pedig majd május 13-án.
Everything is Changing
Anneke most írta Twitteren, hogy kijött az új albuma, a Take Me Home dal videójával együtt. Eléggé más stílus, mint mondjuk az Air volt, előre szólok.
Imaginaerum
Még Novemberben találkoztam a Storytime-mal az új Nightwish albumról, tetszett is, aztán szépen megfeledkeztem az egészről. Pedig nem sokkal ezután a teljes album is megjelent. Mentségemre a december nem volt unalmas…
Viszont az a helyzet, hogy ez meggyőző lett. Rögtön egy finnül énekelt dallal indul (Taikatalvi), ami ritkaság, és nagyon jó hallgatni. Az ezután következő számok pedig változatosak: van jazz-szerű (Slow, Love, Slow) népdal-szerű (Turn Loose The Mermaids), keményebb (Rest Calm). Így aztán sosem fullad unalomba, mégis teljes konceptuális egész.
Mivel az albummal párhuzamosan egy film is készült, egyben filmzene is. Talán emiatt is van rekordmennyiségű instrumentális szám: az intron kívül az Arabesque is a kísérő film egyik jelenetéhez készült. Valamint a záródal, az egyik kedvencem, a címadó Imaginaerum, ami egyfajta összefoglalása az albumnak, felbukkannak benne a korábbi témák.
Úgy érzem a Dark Passion Play után igazából ezzel az albummal indul el a Nightwish új korszaka Anette-tel. Tuomas újra bizonyította, hogy nagyon jó zeneszerző, és a kicsit gejl-grandiózus stílusához jobban is illik Anette visszafogottabb de cseppet sem kevés hangja.
Joyeux Noël
avec Émilie Simon
Dragonlány
Egyrészt email címért cserébe hat számnyi ingyen zene Trenttől, másrészt a Yeah Yeah Yeahs Karen O-ja, és David Fincher közreműködésével beteg videó.
Storytime
Régebben irtó sok Nightwisht voltam képes hallgatni, aminek csak a töredéke látszik a Last.fm listáimon. Egyike azon kevés bandának, akiknek japán tartózkodásom alatt voltam a koncertjén. (És nem átallom viselni az Asian Tour koncertpólót néha.)
A Dark Passion Play annyira nem jött be, viszont az új érkező albumról választott pörgős single, a Storytime – készítsétek a köveket – de tetszik. Jobb ez így, hogy egyértelműen Anette-re írják a dalt, zenélni meg azért tudnak a srácok. Az albumon meg biztos lesznek keményebb számok is, ha valakinek ez túl popos.
Erik Sumo Band
Az immár Verátlan Erik Sumo Band harmadik albumát teljes egészében ingyen letölthetővé tette. Maga az eriksumo.hu is egy Bandcamp oldalra vezet, ahol meghallgatható, és az összes ismert formátumban letölthető a The Ice Tower.
Remélem sokan adnak majd pénzt a koncertekért, fellépésekért, hogy más magyar együttesek is kövessék a jó példát.
Jó látásúak elolvashatják a Quart apróbetűs kritikáját, de szerintem inkább mindenki halgassa meg magának az albumot, akár itt is:
Starring Role
Marina megosztott egy demot új albumáról (Electra Heart), amit a jövő év februárjára várnak. Én például már nagyon.
The War on Drugs
Kell táncolható indie zene?