A szombati Nagyításban pont a híres tokiói halpiac is szerepelt, ahol én is jártam. Durva belegondolni, hogy pár nap híján közel hét éve.
Mindenesetre mivel ezek a képek már sehol sem érhetők el, itt egy kis privát nagyítás a Tsukiji halpiacról (築地市場) 2005-ből. Sushi-kedvelőknek ajánlott.
Kátya épp Nanking felé vonatozva írt, ami ugye egyike a négy nagy történelmi kínai fővárosnak. Nekem meg ezzel kapcsolatban egy másik négyes, a négy égtáj jutott eszembe, és akkor már meg is írom, meglegyen papíron SQL-ben is. (Lehet már volt itt ez említve mondjuk, csak most nem találtam meg.)
Merthogy Nanking (南京) a déli (南) főváros (京) ugye, Peking (北京) meg az északi (北) az írásjelek alapján. A keleti (東) pedig sejthetően Tokió (東京) lesz, csak épp cselesen japánul máshogy ejtik. A négyest teljessé tevő nyugati (西) főváros viszont nincs.
Ezt is még anno Magdi mesélte nekem persze.
A japán egyetemeken holnap, elsején kezdődik az őszi félév. Nekem viszont el kellett küldeni a nyilatkozatom, hogy végleg megszakítom a tanulmányaimat a Kobe Egyetemen. Eddig lehetet passziválni, várni. Most már hivatalosan is fölöslegesen jártam oda négy évig, 8 kredit híján nem lett japán diplomám. Fiaskó.
Despite the fact that I spent almost six years in Japan I’ve never grown fond of anime or manga. Sure there are a few I’ve seen or read, but I’m no way a fan. When it becomes more than simple fandom however…
summer ends by ~Pennae on deviantART
In Japan, there is a convenience store everywhere. And they mean it.
Csikós Zsolt biztosan volt Japánban, mert szuper cikket írt a batátaárus autókról.
A satsuma-imo (薩摩芋) magyar neve igazából édesburgonya, – bár gyökér, nem krumpli – és mi is inkább lekrumplizuk anno kint. Az íze és az illata is a sült gesztenyére emlékztet, és a másik ismérve, hogy iszonyú laktató. A boltban még megkívánt szép nagy darabot néha alig tudtam megenni.
Autóból nem igazán vettem, viszont az áruházak aljas módon mindig kitettek egy mobil sütödét, amikor szezonja volt, úgyhogy az egész boltot belengte az édeskés finom illat. Lehetetlen volt nem venni.
Az én mobilárus-élményeim inkább a takoyakihoz (sült polipdarabkák) köthetők. A környékünkön egy olyan jármű dolgozott, aminél a platón lévő sütő kéményére szerelt a csávó egy sípot. Az eredmény egy halálosan idegromboló állandó magas hang volt, amit órákig kellett hallgatni, általában este. Az első alkalommal fél óráig kerestem a szobában a sípolás forrását, mire rájöttem, hogy kintről jön.
Visszatérve a yaki-imora, a Totalcar elhatározta, hogy az idei Oldtimer Expon a régi japán autókat mutatják be, és nem mellesleg összeraknak egy mobil yaki-imo árus kistehert is; tényleg pont ilyen játékautó benyomást keltő Daihatsuk rohangáltak mindenütt. Valamint elismerésre méltó az alaposság, ahogy a csapat fél Európát bejárta a megfelelő imo után kutatva, érdemes elolvasni a Belsőség-cikket. Egészen kedvet kaptam nosztalgiázni, csak ne lenne 2300 a belépő…
Genki Sudo (須藤 元気) ex-MMA és kickboxoló csapata, a World Order, készítette ezt a különleges koreográfiájú videót a japán katasztrófára válaszul. A végére egészen felpörög.
Az üzenet a leírásból:
The unprecedented disasters unfolding in Japan; earthquakes, tsunami, and nuclear explosions, will somehow change things to come. And to send my message about this, I have expressed it here with WORLD ORDER.
These disasters can be interpreted as a turning point for civilization. I think that we have arrived at a time of revolution, shared with all the people of the world, in today’s society, economy, and political systems.
Incidents themselves are neutral. I believe that every single one of us, wandering through this deep darkness, can overcome anything, if only we let go of our fear, and face the it all in a positive light.
The world is not going to change. Each one of us will change. And if we do, then yes, the world will be changed. It is darkest right before the dawn. Let’s all rise up to welcome the morning that will be so very bright for mankind.
(via Pink Tentacle)
Beszarás videó, szó szerint. A japánok elmagyarázzák a gyerekeknek az atomerőmű balesetet. Van benne kaki, fing, hasmenés… Minden, ami egy japán gyereknek kell a meséhez.
Azt hiszem, ez is felkerül a legbetegebb japán oktatóvideók listájára a Landing Examination Procedures for Japan are Changing! és a The Right Way To Fight A Battle Royale mellé…
Ferber Katalinnal én sem találkoztam, mert amikorra tudomást szereztem a létezéséről, már rég Kansaiban laktam.
A könyve Magyarországról jutott el hozzám. Apa meglátta valahol A felkelő nap árnyékát, és ő olyan, hogy kötelességének érzi fiait az aktuális elfoglaltságuknak, tanulmányaiknak és élethelyzetüknek megfelelő olvasmánnyal ellátni.
Már nem emlékszem, pontosan mikor olvastam először, de addigra már megtanultam óvatosan kezelni azokat a magyarokat, akik szakérteni kívánták a japán kultúrát. A chrichtoni ambivalencia is működött már.
Ehhez képest olvasás közben a leggyakoribb élményem a pontosan így érzek én is volt. Végre egy könyv, ami nem a szokásos cseresznyevirág-rózsaszín szemüvegen keresztül nézi az országot. Még akkor is szuper, ha nem feltétlen tudjuk meg belőle, hány metróvonal van Tokyoban.
Kintlétem alatt többször akartam a könyvből bejegyzést írni. Sokat gondolkoztam, hogyan lehetne úgy megfogalmazni a benne foglaltakat, hogy azért mégse idézzek egész bekezdéseket. Aztán sosem jutottam el a megvalósításig.
De a mai napig úgy van ott a polcon, hogy post-it erdő lóg ki a belőle, amivel megjelöltem a lényegre leginkább rátapintó részeket.
Ahogy Blumi nagyon találóan írta, egy 8.9-es erősségű földrengésnek kellett történnie, hogy a kereskedelmi TV-k vezető híre ne egy szívbeteg kisgyerek legyen végre. A pánikkeltésen és a sztereotípiákon nem csodálkozom már, de az index olvasói levelének nyál-tsunamija azért meglepett:
“A 6852 szigetből álló Japán a földrengések hazája. Lakóinak lába alatt itt mozdul meg legtöbbször a talaj, szeszélye szerint évente több ezerszer. Akire gyakorta ráköszöntött a hirtelen bizonytalanság, hogy az életéből mindössze 20-40 másodperc maradt, más emberré válik. Mert a földrengést megszokni nem lehet.” – Doma-Mikó István
Több évtizedes japán tartózkodás után ekkora közhelygyűjteményt összehozni valóban művészet. Cseresznyevirágos szigetország, az.
Inkább Kovács Bence élménybeszámolóját érdemes elvolvasni, vagy Patrick McKenzie angol nyelvű írását a japán szervezettségről.