3:48'33"
Megvan a harmadik maraton, tíz perccel jobb idővel!
Az előző budapestin ugye jól elfutottam az elejét, és emiatt alig értem be a célba, nemhogy időt tudtam volna javítani. Egy kedves kommentelő az alábbi szakértői magyarázatot fűzte a tavalyi élménybeszámolómhoz a Futóblogon:
"A rosszul megválasztott kezdeti sebesség megbosszulta magát.
Gyorsan kezdett. Szépen kúszott felfelé a pulzusa, nőtt a tejsav koncentrációja a vérében, ami a szénhidrát-felhasználás hatékonyságát csökkenti. Emiatt a pulzus nő tovább, mert az energia kell(ene). Tovább nő a tejsav koncentrációja, elsavasodnak az izmok, lemerevednek. Igazából ez nem görcs, hanem merevség. Elkerülni úgy lehet, ha a maraton 39-40. km-e környékén érjük el az elsavasodást jelentő pulzusszámot. A bűvös laktátszintet. Onnan már beszenvedhetünk a célba." — BGy
Ehhez képest most is sikerült odakeveredni a 3:30'-as iramfutó srác mellé, így indultam el. Kifejezetten jól ment, a félmaratoni pontig még gyorsabb is voltam, mint valaha ilyen össztávon. Akkor azért már kezdtem érezni, hogy ez így nem fog végig menni, és a fenti kommentből (valamennyit) tanulva, elkezdtem lemaradni az ötperces kilométerekhez képest. Azért az nem jött be, hogy a 40. kilométerre tornázzam a pulzusom elsavasodósra, mert már korábban éreztem a merevséget. Jól látszik ez a köridőkön, ahogy az utolsó 10 perccel lett több, mint az addigiak:
- 1. kör: 53'30"
- 2. kör: 53'02" (1:46'32")
- 3. kör: 56'33" (2:43'05")
- 4. kör: 1:05'28" (3:48'33")
Szóval valószínűleg ha valamivel lassabban kezdem az elejét, akkor a végén kevésbé drámaian lassulok be. A pulzusomról mondjuk közben semmi információm nincs, és eddig nem is hiányzott. Szerintem amúgy az is segített, hogy kiváló anyagok voltak a frissítőpontokon, a szokásos víz, izotóniás ital és banán mellett narancs, paradicsom, PowerBar gél és magnézium is.
Az időjárásra nem lehetett panasz, majdnem végig napsütés volt. Olyannyira, hogy az időnként beúszó felhők kifejezetten felüdülést jelentettek. A napszemüvegben sikerült is szép pandásra sülni.
A helyszín abból a szempontból kiváló volt, hogy végre nem Budapesten futottunk, ahol már milliószor. Körülbelül 10.5 km hosszú kör volt a pálya, ezt kellett a maratonistáknak négyszer megtenni. (Sajnos ez az információ csak a helyszínen derült ki, legalábbis én a weboldalon sehol sem találtam meg.)
Annyiból kellemetlen volt azért, hogy a kör sem volt egészen kör, így már borzasztó unalmas volt nyolcadjára elfutni ugyanazok a tereptárgyak mellett. Illetve azok, akik a 6.5 kilométerre neveztek csak a viszonylag sivár városszéli útvonalon mentek végig, semmit sem láttak az amúgy szép kikötőből. A cél volt a legszebb, befutáskor rá lehetett látni a Tihanyi-félszigetre meg az apátságra.
Menő volt még, hogy voltak iramfutók, csak egyértelmű lufik nélkül nehéz volt őket azonosítani. Szerencsére annyira nem voltunk sokan, hogy ez akkora gondot okozott volna. Viszont nagy szervezési bakinak tartom, hogy a rajtnál (és a célban) nem volt felállítva WC, csak a frissítőpontoknál menet közben. Illetve a végére valahogy az öltözősátrak is eltűntek.
A befutók kaptak szép érmet, oklevelet, a félmaratoni távtól pedig technikai pólót is, ami szép neonsárga, szerintem ebben fogok majd biciklizni, hogy lássanak. A célcsomagban csak egy izotóniás ital volt, ennivaló nem, de lehetett volna pörköltet enni, ha megvárjuk. Mi inkább elmentünk Csopakra a Szent Donát Pince éttermébe, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra.
Ezen a hétvégén meg jön a Vivicittá félmaratoni távja.