Phew
Az Apple szórakozik velem. A Target Disk Mode gyönyörű megoldás. A Time Machine ijesztően hatékony. Ebben a sorrendben történt a mai este.
Szóval az volt, hogy megjött tesóm Pestre a MacBook tápkábelével, és a tartalék Firewire kábellel. Létezik egy olyan funkcionalitás ugyanis, hogy Target Disk Mode: a bootoláskor a T billentyűt lenyomva tartva a gép gyakorlatilag egy külső Firewire meghajtóként viselkedik.
Na nem az iMac. Bekapcsolás után ugyanaz a fehér képernyő maradt. Csak azért vettem észre, hogy történik is valami, mert otthagytam az egészet. Olyan 5 perc után kitette a Firewire ikont, de a MacBook nem látta külső HDD-nek. Mint az közismert.
Ekkor jutott eszembe a csavar: nem az iMac-et teszem Target Disk Mode-ba, hanem a MacBookot. A másik hasznos dolog ilyenkor ugyanis a külső winchesterről való bootolás képessége. Hogy mit akartam ezzel elérni, az még nem volt tiszta, de működött: a Firewire módba tett MacBookról elindult az OS X. (Gyönyörű megoldás egyébként szerintem, és irtó hasznos, a külső meghajtóként viselkedés képessége.)
Itt már kezdtem anyázni: milyen dolog már az, hogy CD-ről nem, de külső Firewire HDD-ről tud bootolni egy nyomorult gép? Hát ki látott már ilyet?
És akkor a MacBook OS X-ének a Disk Utility-ja még látta is az iMac merevlemezét. A lemezjavítás talált is nem egy hibát, az azt követő permission repair pedig átjogosította a kicserélt kext fileokat.
Restart után végre eljutott a gép a forgó kerékig, aholis megakadt. Na de a lényeg: egy hibás partíciós tábla miatt csinálta azt a gép, amit. (Utólag megtudtam, hogy ezt Mac rendszeren GPT-nek hívják.) Őrület, hogy ettől úgy meggajdul a nyomorult EFI, hogy - ezen nem bírom túltenni magam - CD-ről sem bootol. FFFUUUUU.
Mivel nem volt jobb ötletem, a friss OS X install mellett tettem le a voksom végül. Elvégre van backup, elvileg. Egy órát szüttyögött a DVD, és kaptam egy vanília hóleopárdot.
Az üdvözlőképernyő második kérdése, hogy akarok-e adatokat importálni. Már hogyne: fel is csatlakoztattam a Time Machine külső lemezét. Kijelölt mindent, és elkezdett másolni. Ennyi a rendszer. A Time Machine oda-vissza egyszerű, mint egy szög.
És tényleg igaz, hogy időgép. Mindent visszapakolt: beállításokat, szoftvereket, zenét, videót. Mintha két napig csak kikapcsolva lett volna a gép, nem nulláról újratelepítve. A Chrome megnyílt az utoljára becsukott tabokkal. Minden ikon, ablak a helyén. Egyszerűen ijesztő, milyen hatékonyságú a rendszer.
Megragadom az alkalmat: ha OS X-et futtatsz, most vegyél egy külső vinyót. Azonnal. A Time Machine életet ment.
Most már a következő harminc évre legyen az a terv, hogy az ilyeneket kevesebb hisztivel és majdnem-agyvérzéssel éljem meg. Egyúttal köszönetemet szeretném kifejezni a szakmai segítségért KTamásnak, a lelki támogatásért pedig a Twitter-követőimnek. :]