SeSam.hu

SeSam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at Ustream, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Nike+ GPS

“Ugye érzed, hogy ez olyan, mintha drogosok beszélgetnének.”

Orosz Péter

A futásról volt persze szó, mint kiváló endorfinforrás. Ezen felbuzdulva, illetve a bizonytalan ideig elhalasztott télnek köszönhetően alkalmam nyílt végre iOS 4.1 alatt is tesztelni a Nike új GPS appját iPhonera.

Most már egészen sok féle eszközt kínálnak a Nike+ rendszeren belül, elsőként célszerű ezeket végignézni. Eredetileg ugye az iPod és a cipőbe rejtett chip vezette be a szolgáltatást. Később megszületett a Sportband, amit az iPod helyett lehet használni a cipővel. A 3G S szériától kezdve pedig az iPhoneokba is került vevő.

A fentiekkel szemben a Nike+ GPS app egyáltalán nem használja a cipőben lévő érzékelőt, hanem a Fullpower nevű cég MotionX technológiájára épül. Részletezve ugyan nem nagyon van a rendszer működése, de a GPS mellett a telefonba épített mozgásérzékelők adatait is felhasználja, így akár iPod Touchokra is telepíthető.

Az alkalmazás üdvözlőképernyőjén az eddig megtett össztávolság – illetve összidő, összes elfogyasztott kalória, stb. –  növeli a futó önbizalmát. Sajnos azonban nem veszi számításba a korábbi Nike+ futásokat, csak az app használata közben megtett kilométereket, így én például 31,25-nél állok jelenleg.

nikeplusgps1

Új futásnál távolságot adhatunk meg, vagy az órával versenyezhetünk, illetve alapesetben csak úgy elkezdhetünk futni a végtelenbe akár. A következő képernyőn lehet kiválasztani, hogy kültéren vagy futópadon történik az edzés, utóbbi esetben a GPS-t be sem kapcsolja az app.

A Nike+ megoldások között ebben az alkalmazásban debütál egy olyan Facebook integráció, ami szerintem kiváló találmány: a futás megkezdésekor a Facebook falunkra is kikerül egy rövid bejegyzés. Ha ezt valaki lájkolja, akkor a program lehalkítja a zenét, és bejátszik egy felvett üdvrivalgást, mintha csak a pálya széléről buzdítanának egy versenyen. Ha Angelday lennék, azt mondanám, fantasztikus korban élünk.

nikeplusgps2

Persze ha valakit ez az őrületbe kerget, akkor lehetőség van kikapcsolni. Én soha nem tenném, főleg azok után, hogy megtapasztaltam, mennyire motiváló tud lenni, amikor a margitszigeti körözéssel szemben a versenyeken tapsolnak és fütyülnek a kordonon túlról.

Arról nem is beszélve, hogy érdemes picit belegondolni, hová jutott el a technológia, ha ilyesmire képes egy telefon.

A futás végeztével azután a Nike+ weboldaláról már ismert változókat is be lehet állítani, azaz milyen idő volt, milyen volt a terep, és általánosságban hogyan éreztük magunkat. Az alkalmazás akár a 3G adatkapcsolaton keresztül is azonnal szinkronizál a Nike+ weboldallal, és – ha szeretnénk – Twitterre és Facebookra is küld értesítést. Utóbbinál még kísérőszöveg írására is lehetőséget ad. Ezzel csak annyi a gond, hogy ha az automatikus értesítéseket a websiteon már korábban beállítottuk, akkor minden státuszüzenet duplán megy ki.

A megszokott Nike+ grafikon mellett az app használata után a weboldalra kikerül egy térképes verzió is, ahol szépen rajzolja a böngésző, hogy merre jártunk. Ez a térkép amúgy futás közben is nézegethető a telefonon, ha valaki nagyon ráér.

Sajnos vannak negatívumok is, amelyek miatt nem feltétlen fogok áttérni az iPod+cipő kombóról. Rögtön az első, hogy – nem meglepő módon – a folyamatos GPS-es követés és térképrajzolás iszonyatos módon zabálja az akkut. Az én régi iPhone 3G-m 12 kilométeres futás után már 10%-on állt úgy, hogy a kezdés előtt vettem le a töltőről. Emiatt azután pont a hosszabb, ismeretlen terepen való futásoknál okozhat gondot, hogy a telefon egyszerűen lemerül, pedig ezeknél lenne hasznos, hogy futás közben is követhető a Google térképein, hogy hol tartunk.

Apróság, de az iPod célszoftverével szemben a GPS app nem teszi automatikusan ismétlőre a lejátszási listát, amit éppen hallgatunk. Így fordult velem elő eddig minden alkalommal, hogy lejárt az aktuális album, és kénytelen voltam a telefont előbányászva másikat választani.

Az azonnali szinkronizáció hátránya pedig, hogy bár lehet utólag törölni egy hibás futást, de a Facebbokra és a Twittere akkor már kimentek az üzenetek. Most ahogy a screenshotokat készítettem a bejegyzéshez, véletlen kiléptem a programból, az meg beszinkronizált egy kemény hatvan méteres etapot nekem mindenhová.

Egyelőre tisztázatlan, hogy mi történik, ha használat közben felhívnak. A 3G nem képes rendes multitaskingra, így nem tudom, hogyan oldották meg, hogy ne vesszen el az addigi futás. Roppant idegesítő lehet például, ha egy telefon miatt áll meg a mérés mondjuk egy 10k kilencedik kilométerén, és utólag persze már nem lehet folytatni.

Előre szólok, hogy iOS 4.0 alatt sok más alkalmazáshoz hasonlóan gyakorlatilag értelmetlen használni 3G tulajdonosként. Őszintén szólva nagyon szívesen kipróbálnám a Nike+ GPS-t olyan hardveren, amire tervezték (iPhone 4): érdekes lenne látni, mennyivel pontosabb, ha iránytű is segítni a mérést, illetve nem csutkára terhelt processzoron kell működnie.

Nekem egyelőre problémás, hogy az akkuidő túl rövidre korlátozza a futásokat, illetve hogy 3G-n azért elég szenvedősen megy az alkalmazás. Néha a szép térképek kedvéért biztosan használni fogom, de egyelőre maradok a cipőbe pakolt chipnél. Viszont mindenképpen pozitív, hogy ha csak telefonja van valakinek, akkor is futkározhat a Nike+ rendszerrel.

A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy léteznek amúgy más alkalmazások is a Nike+ GPS nyomdokán, például a Foursquare integrációt is felmutató RunKeeper, azoknak a pontosságáról például viszont nem tudok nyilatkozni.