Már rég regisztrált a facebookon, és az iwiw-et csak elvétve használja. Ottléte alatt rengeteg különböző nemzetiségű emberrel barátkozott össze és természetesen minden rétegét elsajátította a nyelvnek. Bár még nem töri a magyart, de igyekszik idegen szavakat, idegen nyelvi logikát becsempészni, illetve a mondatok közben néha meg-meg áll, és megkérdezi: hogy is van ez magyarul?
Ezen elkacarásztam, mert van benne igazság, de amúgy rendkívül unszimpatikus a blog.
nekem ez valahogy nem vicces. azért hoztam fél liter pálinkát, pirosaranyat, meg gulyás és sztrapacska és töltöttpaprika receptet (bár ez utóbbi még folyamatban), mert itt tudom értékelni. az otthonát rohadt nehezen tudja akárki is jól értékelni. nincs különösebb kötődésem az országhoz, ha az összes barátom és a családom is eltűnne onnan, vissza se néznék. sokszor.
Aljas hazugságok!
Én pl. otthon is szerettem a Túrórudit.
Jól elkéstem, egy hónapig nem nagyon voltam neten, most olvasom csak… Mindenesetre rám szinte betűről betűre rámaggathatóak az ott leírtak, sajnos a negatívakkal egyetemben.
Tényleg szeretném magamat megnyugtatni azzal, hogy én egy kicsit több vagyok, mint az átlag utcai járókelő, és teszem ezt azért, mert borzasztó lenne a magyar valóságba való teljes visszacsöppenés gondolata. Nem használok iwiwet, hívom meg Budapestre a külföldi barátokat, és én is minden fogászatot itt ejtek meg. És kinn tényleg olyan fapadossal utazni, mint a busszal.
Viszont sosem voltam őrült a magyar kajákkal kapcsolatban – ha vittem Tokajit, azt megkóstoltatni vittem, nem magamnak. A Túró Rudiból pedig évente ötöt ettem, nem fogok ölnni érte.
Nem olvastam a blog többi részét, de ez a cikkely elég jól megfogalmazza az expat azon jellemzőit, amivel azt hittem, egyedül vagyok. Mégse! Argh.