Tegnap teljesen atipikusan olyan korán sikerült felkelnem, hogy óra előtt elmásztam a nem is olyan közeli Yoshinoyába reggelizni. Újaknak: a Yoshinoya a legnagyobb japán rizseshústál-lánc. Olyasmi, mint egy helyi McDonald’s. Nem túl gyakran járok, mert a választék azért nem egetrengető, úgyhogy csodálkozva vettem tudomásul, hogy a megszokott eldobhatók helyett csúnya fekete műanyag pálcikák voltak az asztalon.

A pálcikásdoboz oldalán volt a rejtély megfejtése: környezetvédelmi okból tértek át az egyszerhasználatos fáról az elmosható műanyagra. A felirat tanúsága szerint ilyen módon évente 6,350 tonna szén-dioxiddal kevesebb jut a légkörbe. Persze nem is lenne Japán, ha nem hangsúlyoznák, hogy az antibakteriális szerekkel elmosogatott evőeszközök abszolút biztonságosak. Valamint ha valaki mégis inkább a fa pálcikákat kultiválja, akkor tartanak abból is azért.

Igazából érthető a változtatás, bele se merek gondolni naponta hány eldobható pálcikát használ el a sziget lakossága. Viszont abból a szempontból sajnálatos, hogy ezekkel a lakkozatlan fa pálcikákkal a legkönnyebb szerintem enni. A műanyag mosható és a lakkozott fa verziók is csúsznak. Arról nem is szólva, hogy ezzel vége a legjobb Yoshinoya-sportnak, a friss pálcikák kettétörésében való versenyzésnek. Az eldobható pálcika japánul waribashi（割り箸）, ami szó szerinti fordításban elválasztható pálcikát jelent. A papírtasakból kivéve egy darabban van ugyanis a két pálcika. Középen majdnem végig be van fűrészelve, de a végén egy kis szakaszon kapcsolódik. Az étkező feladata kettétörni, és ebből fakad általában a móka: mennyire sikerül pontosan egyformára szétválasztani a darabokat. A nagyon csáléra tört pálcika használója a vesztes.

A fenti képen saját kezűleg törtem ketté egy szerkesztőségi raktár pálcikát (a boltban is adnak ha az ember azonnal ehető dolgokat vesz). Szép szálkás lett.