No speak English

Június hetedikén megválasztjuk azokat a küldötteket, akik az Európai Parlamentben Magyarországot képviselik majd. Az utóbbi persze attól függ, sikerül-e majd kommunikálni a képviselőtársaikkal. Evidensnek hangzik? Az alábbi videó tanúsága szerint korántsem az.

YouTube Preview Image
Gondolom már körbejárta az internetet, de nem baj. Nem tudtam szó nélkül hagyni. Talán a legjobb szó a reakció kifejezésére a cringe (experience an inward shiver of embarrassment or disgust). Kár, hogy az EP képviselőink ez utóbbi mondatot nem biztos, hogy értik.

Általános iskolától kezdve nyesztetik a gyerekeket idegen nyelvekkel. Az egyetemi diplomához ma nem egy, hanem minimum két nyelv legalább középfokú ismeretét várják el a legtöbb helyen. Az angolról már az a közvélekedés, hogy alapnyelv, minimum követelmény. Az érvényesüléshez e mellé még legalább egy világnyelvet érdemes beszélnie például egy munkakeresőnek. Szerintem a Nyugati téri McDonald’s is simán megkívánja az alkalmazottaitól, hogy fel tudjanak venni angolul is egy rendelést.

Ehhez képest a Fidesz listáján az előkelő negyedik Dr. Áder János segítség nélkül egy interjút nem tudna adni a brüsszeli újságíróknak. Az Origó 2007-es keltezésű cikkéből ráadásul kiderül, hogy semmilyen más nyelven sem képes Áder kommunikálni: a németül beszél kijelentést erősen “jóindulatú beállításnak” vallotta.

Természetesen az Unió hivatalosan minden tagország nemzeti nyelvét elfogadja, és lehet is felszólalásokat nemzeti nyelven tenni. A bizottsági ülések, munkaebédek, informális találkozók meg ugyan kinek kellenek. Nem a sima beszéd, hanem a jól gondozott bajusz nyit ki ajtókat Brüsszelben/Strasbourgban.

A videó lehet, hogy kormánypárti ködődésűek kampányfogása persze, de szerintem ez huszadrangú kérdés. Abban is biztos vagyok, hogy az összes indított listán akadnak hasonló jómadarak, párttól függetlenül. Emlékszik még valaki az IPRED2 szavazás idejére, amikor kiderült, hogy egyes magyar MEP-eknek még e-mail címe sincs?

Nem tud igazán meghatni, hogy Áder doktor majd’ ötvenéves fejjel vágott neki a nyelvtanulásnak. Ez a munkája. EP képviselő akar lenni, akkor ganbarjon. Mint hallható látványosan elbukta ezt az akadályt.

Amin érdemes egy pillanatra elgondolkodni, hogy ezek az emberek ülnek majd az Európai Parlamentben Magyarország nevében. Szánalom, tényleg.

9 thoughts on “No speak English

  1. Oh libe Scheiße XD A riporter srác és a csaj is elég szépen beszélt angolul, tökéletesen lehetett érteni, hogy mit akarnak, de valahogy érzésem, hogy kedves bajuszos barátunknak halvány lila gőze nincsen, arról, hogy mit akarnak.Nem tudom, hogy miért nem tudnak neki írni egy szabvány szöveget papíron, amit megtanul meg pár válasz a várható kérdésekre.

  2. @Keila16: Ok Fletó angolja olyan volt, hogy az gáz… a kiejtése, de mondjuk magánembernek Ok, amúgy meg gondolod, hogy a kedves G. W. Bush beszél valamit az angolon kívül (az angol is túlzás egyes amerikai újságírók szerint). Szóval így a Fleto angolja és franciája nem is gáz. Mondjuk a franciáról nem ítélkeznék, az valahogy kimaradt az életemből. Amúgy hallgasd meg Fleto oroszát azzal nincs probléma, lehet hogy több hasznát vette, mint az angolnak-franciának együttvéve :P

  3. Még akkor is többre becsülném, ha legalább oroszul tudna rendesen. De valljuk be, azért nevetséges, hogy valaki a nemzetközi politikai színtérre vágyik úgy, hogy a magyaron kívül más nyelven nem tud értékelhetően kommunikálni. Ezen aztán előre megírt válaszok sem segítenek, sőt.

    Az “újságírók” is hebegtek azért. :D

  4. Ok, persze, a csajnál én különösen éreztem, hogy tanulta az angolt és nem az anyjától :) , de teljesen ok volt teljesen jól értettem, néha olyan angol kiejtést hallok különösen a németektől, hogy keresztbe áll a szemem, ha meg németre váltok akkor persze jön a szép bajor tájszólás, én meg metélem, az ereimet a lézeregérrel.

  5. Öh…. van ám tolmácsuk.
    Én örülök, ha azért tesznek a zsebembe pénzt mert ők gyökerek elmenni egy angol tanfolyamra a többszázezres fizetésből. :)

    De az tény, hogy ÉGŐ, hogy a “vezető” réteg egy szót sem beszél “külföldiül”.
    Az még égőbb, hogy ez hidegen hagyja őket ÉS nem érdekli őket, hogy ők maguk mondják el amit akarnak, és ne bízzák másra a tolmácsolást.

    Nem kell aggódni, jobbról-balról van itt példa a NO ENGLISH-re.
    Mondjuk ha jól emlékszem Orbánnak oxfordi diplomája van és jól nyomja az angolt…

  6. Persze, hogy van tolmácsuk, csak kevésbé kényelmes közvetetten társalogni, nameg haverkodni sem nagyon fognak a külföldi politikusokkal, ha egy szerencsétlen tolmácson keresztül kell viccelődni. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>