Nagy az össznépi felhördülés az idei irodalom érettségikkel kapcsolatban. Nevezetesen azért, mert ha csupán pár ezer diák választja az emelt szintet, ugyan mi értelme is van az egész kétszintűségnek.
Ebbe talán ne is menjünk bele mélyebben. Csak annyit említenék meg, hogy bizony a diák sohasem volt hülye: minek kockáztatni egy esetlegesen gyengébb emelt szintű jegyet, ha felveszik egyetemre a sokkal biztosabban ötös alappal is.
Például az én gimnáziumomban fakultációkat lehetett választani azokból a tárgyakból, amikből felvételizni terveztünk majdan. Persze hamar rájöttek a tanáraink, hogy a vitt pontok rendszere miatt tulajdonképpen magával szúr ki a diák, ha mondjuk a magyar faktot választva véres verítékkel is csak négyest tud szerezni. Hiszen az alapórás kacagva melléteszi majd az ötösét, és máris több pontja van, hiába tud kevesebbet. Különösen mivel akkoriban még dívott a pontduplázás intézménye. Úgyhogy megoldották nekünk azzal, hogy mindenki külön kapott fakultációs és normál jegyet is.
Ma sem más a helyzet, a diák pontszám-maximalizál.
Ennek kapcsán kezdtem el gondolkodni, hogy bár a kétszintűség értelmetlenné válásában vajmi kevés szerepe van, attól még az irodalomoktatás eléggé rosszul működik nálunk. Főleg az a része, ahol műveltséget és olvasottságot kellene szerezni.
Én megértem, ha valaki nem szeret olvasni. Ki ne emlékezne borzadva a kötelezőkre, az olvasónaplókra és az ellenőrző dolgozatokra (t.i. hogy olvastad-e).
Az általános iskolában kezdődik a baj, ahol a szerencsétlen gyereket rögtön az olvasás megtanulása után olyan százéves művekkel bombázzák, mint a János vitéz (1847), a Kincskereső kisködmön (1918), A kőszívű ember fiai (1869) vagy a Légy jó mindhalálig (1920). Ezek egy mai gyereket a legkisebb mértékben sem kötnek le, nem tudják értelmezni a környezetet és a szereplők döntéseit, idegen tőlük a nyelvezet és a stílus.
A János vitéz még hagyján, csak egy verses formájú mese, de személyes emlékeim például a Kincskereső kisködmönről borzasztóak. Gyerekfejjel totális káosz, és szörnyen depresszív. Ráadásul minden második szava olyan, hogy ma már alig hasznájuk, vagy ma már nem létező fogalmat jelöl. Végigszenvedtem, de alig tudtam elolvasni. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel.
A “kőszívű”, ami akár egy izgalmas kalandregénynek is tűnhet, a legelszántabb olvasó fiatalt is őrületbe kergeti az első hatvanoldalas tájleírás után. Emlékszem tesóm mennyit szenvedett vele annak idején. Persze ízlés kérdése, én szerettem, de én már akkorra többszáz könyvvel a hátam mögött jobban tudtam értékelni a teljes élményt. Egy átlagos iskolás jó esetben a kötelezőket ha elolvassa, és egy tucat könyv után kapja az arcába Jókait.
Végül a hogyan neveljünk könyviszonyban szenvedőt olvasmánylista koronázatlan királya a Légy jó mindhalálig. Tizenvalahány évesen én még ennél lelombozóbb írást nem olvastam. Nyilas Misi, az emó, többszáz oldalon keresztül szenved vagy sír, és közben jó. Bizonyára értékes irodalmi mű, de olvasás megszerettetésére teljesen alkalmatlan.
A legszörnyűbb az egészben az, hogy ezek után nyilván olyan emlékek maradnak meg az általános iskolásban, hogy az irodalmilag minőséginek ítélt könyvek mind borzasztó unalmasak, a kötelező olvasmányoknál hatékonyabb kínzóeszköz pedig nincs. Eleve halva született ötlet erre próbálni építeni középiskolában.
Miért gondolják az oktatásszervezők azt, hogy ami száz éve bevált az ma is be fog? Gondoljunk bele micsoda iszonyatos fejlődésen ment keresztül a világ Móra vagy Jókai kora óta. A mai alsó tagozatos csak üres tekintettel néz, ha a körte-muzsikát emlegetik, és elkezd a PSP-n Need for Speedezni.
Persze lehet siránkozni a magas kultúra halálán, a klasszikus műveltség elvesztésén, de ha a szerencsétlen gyerekre ráerőltetjük a korának és korunknak nem megfelelő könyveket, akkor nyilván nem fog olvasni. Először csak szeresse meg a dolgot. Olyan nagy szentségtörés lenne Harry Pottert vagy Coralinet adni a gyerekek kezébe? Vagy később lazítani egy-egy kalandregénnyel, Agatha Christie-vel vagy Rejtő Jenővel? Nem az lenne a lényeg, hogy olvasson valamit a gyerkőc?
Gyerekkoromban imádtam Gerald Durrell Léghajóval a világ körüljét. Utána expedíciós karavánokat építettem Legoból napokig. Nem mellesleg vagy tízszer elolvastam a könyvet. (Van egy dinoszauruszos folytatás is.) Vagy később teljesen magával ragadott Merle világa: Állati elmék, Védett férfiak, Malevil; egyszer megtaláltam a polcon, és nem tudtam letenni őket (pedig akkor még fiatal is voltam hozzájuk).
Testvérem egy rajzfilm után hatalmas Ivanhoe-fan lett. A fiúk biztosan élveznék a könyvváltozatát is. A három testőr vagy a Tamás bátya kunyhója is talán jobban beválna Az ezüst tó kincsével együtt.
A fentiek csak példák, amik eszembe jutottak. A lényeg, hogy van olyan könyv, ami leülteti a legelvetemültebb kölköt is, csak meg kell találni. Az lehet, hogy az adott alkotás nem felel meg a klasszikusan (nádpálcával és körmössel) művelt minisztériumi döntnöknek, de létezik. Miért ne lehetne ezeket a könyveket is beépíteni tehát a “kötelezők” közé? Az a jobb, ha örökre megutálja a diák az irodalmat és az olvasást, vagy ha a kezdetekben könnyedebb olvasmányokat forgatva legalább az esélye megmarad neki, hogy később eljusson az irodalom nagyjaihoz is?
(Egy magyarra fordított Cory Doctorow sem lenne utolsó olvasmány, például a Little Brother. Persze itt már nem az lenne a gond, mint a Kincskeresőnél, hogy a szegény diák nem tudja, mi az a ködmön, hanem hogy a magyartanárok állnának értetlenül a router kifejezés előtt.)
A középiskolában is előfordul, hogy egy adott művet nem igazán a megfelelő életkorban olvastatnak. Ez a nagy hátulütője annak, hogy az oktatás gerince igazából az irodalomtörténet lineáris menete. Az ókortól kezdve napjainkig jutnánk el, ha a végén nem mindenki az érettségi lázában égne. Így nem jut idő az egyik legizgalmasabb részre, a kortárs irodalomra.
Radikális, tudom, de ha esetleg nem életrajzokat tanulnának a nebulók, hanem több műértelmezést, beszélgetést csempésznénk a tananyagba, talán több idő maradna mindenre. Nagy íróink gimnáziumai, szerelmei, a Kiskőrösök és Debrecenek, a Lédák és a Csinszkák, úgyis egy nagy masszává folynak össze pár év múlva. Ami megmarad(na), azok az olvasmányélmények.
Sajnos elfelejtettem a sorozat címét, és nem ülök otthon a könyvespolc előtt, de valaki kommentben biztosan kisegít: nagy A4-es formátumú füzetek, mindegyikükben egy-egy híres művel, széljegyzetekkel és magyarázatokkal ellátva. Az első oldalakon bemutatták az írót, a mű keletkezésének körülményeit, és néhány értelmezési alternatívát. De a legfelbecsülhetetlenebbek a szöveg mellé beszúrt magyarázatok voltak mégis. Valahogy így képzelném el én a középiskolai irodalomkönyveket, a mostani (én időmbeli) kétkötetes életrajzok + szöveggyűjtemény formátum helyett.
Hiszen minek besulykolni a sok hasznavehetetlen adatot, ha a diákok úgyis a neten keresnek utána, ha szükségük van rá. Inkább egy olyan adatbázist lenne érdemes építeni, egy irodalmi wikit, amiben nyugodtan kereshetnének, mert lektorált, hiteles információkat tartalmaz. Az amúgy Petőfi életútjának magolására fordított időben pedig lehetne még többet olvasni, vagy megtárgyalni az olvasottakat.
Persze az sem lenne rossz, ha a klasszikusokat levadászhatná PDF-ben a diák, és nem kéne megvenni feltétlen egy vagon könyveti. A MEK jó kezdeményezés (ha eltekintünk a ritka gusztustalan weboldaltól), de messze nincs benne elég mű. A digitális táblákra szégyenszemre nincs digitális tartalom.
Persze lehet, hogy nincs igazam, és tényleg az lenne a tanárok feladata, hogy igenis megtanítsák a kölköket az igazi irodalom szeretetére (bármi is legyen az) ha beledöglenek is.
Huh, aláírom , amitt mondasz, szerintem az Alapítvány trilógiát is lehetne nyomatni, kicsit elgondolkodik rajta az ember.
Ami meg a tanárokat illeti, egy ugye ott van a nagy “szent tanmenet” amitől eltérni kb lehetetlen, vagy nem ajánlott, továbbá, a tanárnak ereje sincsen változtatni, mert kimerült abban a harcban, hogy ne csökkentsék az óraszámait, vagy megmaradjon az állása, de nem kell középsülig elmenni, hogy lássuk az oktatásba begyűrűző idiotizmust, elég csak az alsósok kompetencia tesztjét átolvasni, vagy megnézni, az eredményeket, kritikán aluliak lettek. anyám odadta a 3. osztályosok matek kompetencia tesztjének egyik feladat bankját, hát én mint diplomás műszaki ember, kb leraktam a hajamat, az első öt percben, akkor szerinted mit csinál a kis pajtás, amúgy anyám osztályában több verseny nyertes gyerek tanul (magyar/matek), de ők is elvéreztek rajta, anno. Mondjuk mentségükre legyen mondva, hogy a kompetencia teszt és a hivatalos tanmenet, köszönő viszonyban sincs egymással, ezek után mért várod, hogy egy “majdnem felnőtt” érettségiző, szívatja magát az emelt szintűvel, Ők már tudják azt, hogy az idióták nem az utcán vannak, hanem az Oktatási Minisztériumban..
Jomagam a hibat nem csak az Oktatasi Miniszteriumban latom, szerintem a legnagyobb feleloseggel a tanar rendelkezik es merem allitani sok esetben a tanarok miatt nem megy a valtozas (bar lehet hogy csak nekem vannak rossz emlekeim magyar tanarokrol
).
Amugy teljesen egyetertek az irassal, attol fuggetlenul hogy nekem tetszett a XIX. szazadi irodalmi nyelvezet, mind az eredeti, mind a forditott munkak eseten.
Pingback: vale[ blog ]
A Kőszívűvel kapcsolatban egyetértek, nekem is nagyon tetszett, soha nem értettem a többiek mit utáltak rajta annyira… Azoktól a “nagy A4 formájú irodalom füzetektől” meg a rosszullét tör rám, egyszerűen nem bírom elviselni. Majdnem olyan rossz a szememben mint egy rövidített kiadás a lusta gimnazistáknak. (A többi véleményem jön trackbackben.)
Meg egy dolog. Sajnos a magyar oktatasi rendszer egyik rakfeneje a “magolas-centrikussag” (es egyik legfobb oka hogy olyan siralmasan szerepel a nemzetkozi osszehasonlitasokban/rangsorokban) es ez jelentkezik az irodalom-oktatasban is. Arra lettunk tanitva hogy van egy abszolut igazsag es ha ettol eltero dolgokat gondolunk akkor az nem igaz; pedig az irodalomban nincs olyan hogy helyes vagy helytelen, az irodalom is egy muveszet, a befogadotol fugg mit gondol rola. Ahogy SeSam is irta a beszelgetesre kellene helyezni a hangsulyt es kevesebb magolassal talan az emberek is megertenek mit olvasnak nap mint nap az ujsagokban.
@Gizurr Szeritnem nagyon sokat számit, kinek milyen élményei vannak. Nekem 2 évig halál unalmas magyar óráim voltak a kedves tanár ur a koynvet “olvasta fel” monotonon mi meg megsultunk a tetoteri teremben. Aztan o kapta a faktosokat mi pedi egy frissen vegzett tanarnot. En igazan utalom a magyart igazabo lde azok az orak jok voltak. Nekem sosem ment a magyar es emgis egesz elvezetesnek tartottam az orakat. De az o keze is meg van kotve nek imegvan mit kel lleadni es ezt o sem kerulheti ki. Hiaba beszelgetunk a legnagyobb vicc hogy akkor is oda kell terelni hogy vegul a tankonyvi elemzes jojjon ki. Nekem a tores ott volt hogy egy szerintem teljesen logikus magyarazatot adtam egy kerdesre csak epp nem az volt a megtanulando tankonyvi kapcsolat es kemenyen 0 pont. Mikor midnenki azzal jon hogy ha logikus es megmagyarazod akkor az is jo hiszen erteni kell es ertelmezni.
Lenyeg a lenyeg szerintem azert vannak jo tanarok, vannak akik keszek a valtozasra es benne lennenek termeszetesen foleg a fiatalabb generacio de egyedul azert nem lehet osszefogni es reformot csinalni pedig szeritnem egy hetkoznapi tanarnak mar igazan nincs ereje, hisz ahogy mar emlitette valaki kuzd az allasaert javit tanit egyebek.
Annak idejen, a rendszervaltasig Magyarorszagnak figyelemre melto filmipara volt, azaz szinvonalas feldolgozasok szulettek a nemzeti erteknek tekintett irodalmi klasszikusokbol.
A mi gimnaziumunknak volt egy videokazetta-gyujtemenye, amirol a kutya se tudott, en is csak azert fertem hozza, mert kameramankent neha-neha besegitettem az iskola technikusanak.
En jo adag szenvedestol kimeltem meg magam: a Koszivu Ember Fiait, az Edes Annat, es meg majdnem 4-5 kotelezo olvasmanyt egyszeruen kivettem kazettan, es megneztem a ket oras, fekete-feher, konyvhu filmvaltozatot, mellesleg olyan szineszekkel, mint peldaul Torocsik Mari.
Az irodalom orakon pedig nyeregben voltam. Nagyon ritkan koppantam ugyan (film eltert a konyvtol), de meg mindig jobban vagtam a sztorit, mint az osztalytarsaim negyotode, akik mindenfele puska.hu szinvolnalu jegyzetekbol probaltak osszekaparni, hogy mi a cselekmeny.
Es, ami a legfontosabb, a mai napig emlekszem a cselekmenyre. Szerintem ki kellene aknazni azt a “digitalis” anyagot, ami mar rendelkezesre all. Es… …mellesleg aldani lehet az akkori allami tamogatast, aminek koszonhetoen gyerekkorom sok kedvence (A Koppanyi Aga testamentuma, Egri Csillagok, de akar a Hari Janos rajzfilmvaltozata) filmre kerultek.
PS Nekunk annak idejen kotelezo volt Gerald Durell, es utolag nagyon halas vagyok erte.
Na nekem speciel az Édes Anna az egyik legnagyobb olvasmányélményem a kötelezők közül. A tökéletes szolgálólány kivégzi az urait. Nagyon élveztem.
Kihagytad az Egri csillagokat
))
A Kincskereso kiskodmont ki kell tiltani alsotagozatbol, egyszeruen borzalmas volt vegigolvasni. De azert nem a Harry Pottert tennem a helyere… Csukas Istvan, Lazar Ervin, Janikovszky Eva, es persze Gerard Durrell, meg a maiak kozott is van biztos jol, pl a Maszathegyen innen es tul (asszem ez a cime), azt ennyi idosen is egyenesen imadom. Szosztelenites, portalanitas, kosz meg ne
))
S nem adnam fel az eletrajzokat, csak kicsit igazabba tennem oket. Pl a Kossuthon nemregen adtak le a Vajda Janos ozvegyenek memoarjat, hat vajda kolto ur egy eroszakos es brutalis ember volt…
Pontosan. Rejtőt a középsulisoknak. Letehetetlen, plusz az ember befonja a szemöldökét a sok röhögéstől. De ott van Bacsó Pétertől a Tanú. Filmbe is kb. verhetetlen, a könyvtől se lehet mást várni. Annyi jó könyv van, és nekem is sok szemetet el (kellett) volna olvasnom. Ebből a Nyilas Misis borzadályból úgy írtam egyszer 5-ös fogalmazást, hogy se előtte se utána a kezembe se vettem.
Kb. tudtam miről van szó, hála a rövidített verziónak. Olvastam helyette Mattyasovszky Hód-könyveit.
Az életrajz taníttatás meg kb. annyit ér, mint történelemből az évszámok. Kit érdekel mikor száműzték Napóleont. A lényeg, hogy a történelemben elfoglalt helyét, tetteit értse az ember, ne azt, hogy mikor. A miért a fontos. Hosszú órákat vett el az életemből a teljesen fölösleges adatok biflázása -évszámok, életrajzok, földrajzi, gazdasági adatok-. Ezért úgy sz*r a magyar oktatási rendszer, ahogy van. Meiner meinung nach…
Ó igen, én is találtam nagymamámnál egy adag Hódot, el is olvastam mind rögtön. A magyar James Bond.
Arrol meg ne is beszeljunk, hogy a korai (idoszamitasunk elotti) evszamok mennyire atombiztosak.
Jo sok hulyeseget tanult az ember a kozepiskolaban. :I
Ez mi, ez a Mattyasovszky? Kimaradt, itt meg kinn el vagyok vagva a magyar irodalomtol…
@SZAK1: Mattyasovszky Jenő az írója a Hód-sorozatnak. Egy BM III/II. (kémelhárítás) kötelékében szolgáló Hód fn. ügynök eksönjei követhetőek nyomon. (Érdekes, hogy több esetben a kiadó a BM HÖR Politikai Csoportfőnöksége. Szóval államilag támogatott volt a dolog.
)
Pl.: http://www.regikonyvek.hu/writers.php?id=16658
Egyetértek a fentebb leírtakkal, az összeállítás rossz, és maga a módszer is. Mióta egyetemre járok, teljesen felszabadultnak érzem magam, mert itt nem magoltatják be az életrajzokat, az évszámokat és a többit.
Előző félévben egyik tanárom megmondta, mi a gond: a 19. század végén és a 20. század elején a pozitivizmus mint filozófiai irányzat tért hódított Európában, és a nyomai megmaradtak. Ott is, ahol nem kellene. A lényege, hogy mindent tudományosan kell alátámasztani, ergo a tények mindenhatóak. Egy irodalmi mű esetében pedig a szerző vált lényegessé, nem az, amit írt. Erősen 20. század végi már az a felfogás, hogy a szöveget nézzük, és hogy az hogyan hat az olvasóra.
Meg mellesleg az irodalomtankönyvek a középkori kódexek mintájára vannak megszerkesztve: szerző neve, utána életrajz (vida), maga mű (canso – akkoriban vers) és az elemzés (razon). Ismerős, ugye?
Aki ért hozzá, nem változtathat rajta, aki változtathatna, nem ért hozzá és/vagy nem érdekli. Szomorú.
Azzal sem ertek egyet, hogy Rejto legyen kotelezo, azt amugy is elolvassak, mert fontos, hogy olyan konyvek keruljenek a kezunkbe, amikrol amugy nem hallanank, nem erdekelne minket elsore stb. Az iskola fejtagito szerepe szerintem a legfontosabb, meg a lexikalis tudas atadasanal is fontosabb, mert erdeklodove teszi a gyereket es ad egy modszert arra is, hogy el tudja valasztani a gagyit a minosegi informaciotol, erre felnott koraban nagy szuksege lesz.