Volt édesanyámnak egy régi orsós magnója, amit egyszer megtaláltam az egyik beépített szekrényben. Lehettem olyan egyszámjegyű éves talán. Persze utána nem lehetett tőlem elvenni, sőt megkaptam a hozzá való szalagokat is. Este világítottak benne az elektroncsövek.
Anya, mint minden tipikus magnós fiatal, a rádióból vett fel számokat. Ezek egyike volt F.R. David 1982-es slágere, a “Words”. Én már gyerekként is olyan süket voltam, mint most, és meg voltam győződve, hogy a dal szövege így hangzott: “birds don’t come easy to me”. Képtelen voltam felfogni, mit akarhat ezzel mondani a szerző. (Madarakat etetne?) Amúgy erről a számról beszélek:
Ez az egész words – birds dolog csak azért aktuális, mert a Twitterről lesz szó.
Egészen röviden a Twitter egy ún. mikroblog szolgáltatás, ahol a felhasználók 140 karakteres üzeneteket szabadíthatnak a világra. A csiripelők (ez lett a “twitterer” magyar fordítása) feliratkozhatnak egymás üzeneteire, sőt akár mobilkészülékekre is kaphatnak SMS-értesítést ezekről. Én körülbelül 2008 januárja óta vagyok regisztrálva.
Most különösen divatos lett a csirip-téma, mióta Ashton Kutcher és a CNN versenyének mintájára három magyar kocka is megszervezte a saját versenyét 2009 követőért. Angelday (plastik.hu), Doransky (doransky.hu) és hírbehozó (webisztan.blog.hu) próbálják ezzel az akciójukkal elmagyarázni a hazai közönségnek, hogy mi értelme a Twitternek.
De tényleg, mire jó ez az egész?
Nos, ha az ember túllép azon, hogy iwiw üzenőfalként használja a csiripet, egészen hasznosítható forrássá is válhat. Például kiválóan lehet eseményeket követni, legyen az egy Formula 1 GP vagy a díszmagyarok újabb közterület-rongáló dzsemborija a belvárosban. Az immáron a siteba beépített keresővel pillanatok alatt tisztába kerülhetünk vele, mi az ami a világot éppen foglalkoztatja. E sorok írásakor a sertésinfluenza és az X-Men: Wolverine fej-fej mellett haladnak.
Kiválóan helyettesíti a Twitter a pletykamagazinokat is: rengeteg celebritás felismerte a csiripelésben rejlő lehetőségeket. Hiszen melyik geek tudna ellenálni Nathan “Mal” Fillion 140 karaktereseinek vagy Felicia “Penny” Day olyan rossz, hogy az már jó diszkószámainak. Kicsit közelebb kerülhetünk ezekhez a hírességekhez. Itt van például Alyson Hannigan új frizurája:
Vagy Kim Kardashian szúnyogszemüvegben leégése via Yummie:
(Igen, tudom, néhány sztár accountja mögött tuti, hogy egy PR-os üldögél.)
Nem utolsósorban pedig igen könnyen taláhat az ember a szakmájába/érdeklődésébe vágó twitterezőket. Zenészektől (Trent Reznor) a Game Designerekig (Ragnar Tørnquist), hardcore WoW guildektől (Ensidia) magáig a nagy Googleig bezárólag a választék korlátlan. Plusz előny, hogy pár jól megválasztott követővel nagy az esély, hogy bármiylen kérdésére gyorsan és hatékonyan választ kaphat az egyszeri twitterező.
Jó vadászatot tehát. Adott esetben engem is lehet követni a twitter.com/sesam címen.
Haj, lehet, hogy az én OS-ben van a hiba, de soha nem értettem, hogy mi a jó abban, hogy beírunk valamit a Twitterbe,
Mert, ha celeb lennék ok, de kit érdekelne, azt, hogy:
Megyek borotválkozni…
öt perc múlva, meg, hogy
Szőrtelen az arcom…
10 perc múlva meg:
A kétnapos tesco gazdaságos kóla Kur*a szar , s most émelygek … ???
Ok, azt értem, hogy jó dolog a közösségi információ csere, meg tényleg nagyon jó tudni, ha a szomszédban nukit/petárdát/pártszékházat robbantottak, vagy ha eljött közénk ismét Jézus… (akkor tényleg szarban vagyok mint megrögzött ateista
), de valahogy én jobban szeretem a megírt kontrollált cikkeket… mert a többi kb csak pletyka. Lehet, hogy ez lesz a világfalu pletykafészke, mint régen a kerítés előtt a két idős anyóka pletykált … háttérben egy régi rozsdás, fénykobrában fekete csepel kerékpár hátulra utólag felbatikolt fonott kosárral…
Szerintem poén, bár én plörkista vagyok.
Lehet arról (is) kellett volna többet írnom, hogy a csiripelők nagy része nem arról tweetel, hogy mit eszik, meg hasonlók, hanem tényleg érdekes dolgokat oszt meg.
“hanem tényleg érdekes dolgokat oszt meg”
Alighanem az “érdekes dolog” egyéni definícióján múlik, hogy kinek jön be a Twitter, és kinek nem.
Általában nem olyasmiket írogatnak rajta, amikről határozottan lehetne állítani, hogy mindenki számára érdekesek. A tartalom nagy része olyan, ami legfeljebb csak az ismerősöknek/haveroknak lehet az.
Háát, röfinátha rohadtul nem érdekel(Még nincs itt, szóval nem érint, ha meg itt lesz és érint, rohadtul nem tudok tenni ellene, kb annyit sem mint a magyar rendőrség traffipaxai ellen…) Wolwerine, ok, majd megnézem… a többi meg még ennyire sem érdekel, ok tudom, bennem van a hiba biztosan, rágyógyultam a zindexre, meg pár másik híroldalra, (rss on) olvasok pár blogot, főleg IT, meg téged, napirajz appleblog,BK Charlie azt slusz, valamikor wow-ni is kell meg filmet nézni, meg talán élni
, (Grr, ma sem mentem el fényképezni az arborétumba…)
Pingback: Miért érdemes Twitterezni? | the italian job, életöröm Olaszországban
Nekem ez a Twitter is olyan, mint az a leégett csaj a képen. Nem tudok vele mit kezdeni.