Előadás Magyarországról Pécs testvérvárosában
A dolog úgy kezdődött, hogy kaptam egy telefont: nem akarnék-e, mint nemzetiségileg kompetens egyén, Magyarországról előadást tartani Uji városában. Uji egy "kis" kétszázezres település Kyoto határában. Értsd: gyakorlatilag a vonat úgy megy át Ujiba, hogy közben végig házak vannak.
Két okból vállaltam el: szemtelenmód sok pénzt fizettek érte, és legalább nem valami iskolába kellett menni, gyerekekkel bájologni. És a testvérvárosi kapcsolat miatt nagyon komolynak hangzott a munka.
Csináltam szép Keynoteot, és végre bevethettem a Norbitól kapott lézerpointeres tollamat is. Meséltem az egybegyűlteknek nagyon nagy vonalakban a történelmünkről (főleg, hogy Pécs vonatkozásában a török megszállás maradandó emlékeket is hagyott), a nyelvről, a kultúráról. Természetesen mivel japánokról beszélünk, kihagyhatatlan egy kis gasztronómiai kitérő. Ami amúgy rémálom, mert a tipikusan magyar ételeknek nyilván nincs japén megfelelője. Még a hozzávalóknak se. És persze körülírni meg nem egyszerű, ha valaki olyan konyhai antitalentum, mint én.
Azután meséltem még arról, miket tettünk le az asztalra. Valamint hogy a tudósaink és feltalálóink nagy része kénytelen volt emigrációban kutatni. És igyekeztem néhány viccesebb tényt is megemlíteni, például hogy sokáig "a mi autónk"-nak hívtuk a Suzukit.
A közönség főleg idősekből állt. Ez szintén tipikus. A japánok szerintem már óvodában elkezdik a klubokba tömörülést, van homokvárépítős klub fiúknak meg hullahoppkarika-klub lányoknak... Az öregek sem otthon üldögélnek, hanem aktívkodnak, mindenféle lokálpatrióta szervezetekbe tömörülve. A szervező egy ilyen társaság volt: Uji City International Goodwill Association. A japánok imádják hangoztatni, mennyire nemzetköziek. A középületek lehetőség szerint valami international center néven futnak. Persze csak szóban megy ez a nagy nemzetköziség.
Úgy tűnt, élvezték az előadást. Néha jót nevettek. A végén pedig kérdezhettek is. Itt két momentum volt érdekes. Először egy 90 és halál közti múmia bácsi kérdezett amúgy AIESEC-esen: 5 percig a saját élményeit és véleményét ecsetelte, majd a végén két többszörösen összetett mondatban végre kérdezett valamit. De azt is csak a moderátor nyomására. A többiek szerintem már ismerték, mert mindenki forgatta a szemeit, amikor a kezébe került a mikrofon. A moderátor meg akarta ismételni összefoglalva, hogy mire kéne válaszolnom, de leintettem: egy japán órát tízszer nehezebb követni.
A másik poénos eset, amikor miután hosszan ecseteltem az előadásban, hogy Magyarország semmiben sem különbözik Japántól ha a midnennapi életet nézzük (nem nyereg alatt puhítjuk a húst, láttunk már számítógépet, és nem vagyunk többé kommunista ország), szóval ezek után bekérdezte, hogy a fia nemsoká Magyarországra utazik, és mondjam már lehet-e ott inni a csapból, nem veszélyes? No comment.
De a legnagyobb sokk akkor ért, amikor néhány napja levelet találtam a postaládámban. Először is vad keigoban megköszönték, hogy prezentáltam. Továbbá mellékeltek fotókat az eseményről, és két újságcikket. Szóval kérem szépen híres lettem, bekerültem a japán körzeti hírekbe.
A képeket sajnos nem tudtam sehol bescannelni egyelőre, és lefényképezni meg gagyi, szóval majd később osztom meg, de a két cikket begépeltem. Egyrészt mert érdekesek, másrészt meg így kénytelen voltam kiszótárazni őket. Japánul tanulóknak izgalmas lehet megnézni, el tudnának-e olvasni egy helyi újságcikket. (Jó tudom, van millió a neten...)
Azért figyelemreméltó, hogy bár a tények nagyrészt ugyanazok, az egyik cikk szerint hatvanan, a másik szerint nyolcvanan hallgattak. És érdekes még szerintem, hogy mennyit szerepel a nemzetköziség (国際) és az erőfeszítés (協力). Ez utóbbi főleg azért, mert a társaság egyúttal idegenbe szakadt japánoknak épített tűzkárt szenvedett kulturális központ újjáépítésére is gyűjtött.
ハンガリーから優しさを
宇治市国際親善協
講義会と年度総会
ハンガリーから神戸大学法学部に留学中のスィラージ・ピーターさん（24）が26日、宇治市生涯学習センターで講演し、東欧に受け継がれた歴史や文化、宇治市に友好都市盟約締結のラブコールを送っている同国ペーチ市の魅力などを紹介した。
宇治市国際親善協会（上林春松会長）が国際交流講演会と題して企画。「ハンガリー共和国からーそしてペーチ市」と題した講演会には、同協会の会員をはじめ約60人が参加した。
東京外国語大学で日本語を学んだ経験も持つピーターさんは、ボールペンはハンガリー人が発明したエピゾード、母国で「私たちの車」を意味するのは日本車…など興味深い一面も織り交ぜ、参加者の関心を引きつけた。
また、ペーチ市の建造物や広場も写真を使って紹介。イスラム教のモスクやミナレットが街を彩っていることも伝え、母国の特徴について「他の国に対しても優しい」ことなどを挙げた。
今回の講演会は、宇治市に昨年、今年とハンガリー日本友好議員連盟会長、在ハンガリー大使がそれぞれ表敬訪問し、友好都市に向けた交流が提案された背景などから、お国柄を学ぼうと同国にスポットが当てられた。講演会終了後には同会員の年度総会が行われ、友好都市からの訪問団の受け入れ協力などを盛り込んだ事業・予算計画を承認。挨拶に立った上林会長は、ペーチ市との交流のほか、火災で被害を受けた友好都市のカナダ・カムループス市にある日系人会館の再建に向けた協力も呼びかけ
(城南新報2008年4月27日)
留学生がハンガリー事情を紹介
宇治市国際親善協会が総会
日系人会館（カムルーピス市）再建で募金活動
宇治市国際親善協会（ 上林春松会長、250人）主催の国際交流講演会が26日に市生涯学習センターであり、神戸大学留学生でハンガリー出身のスィラージ・ピーターさん（24）がハンガリーのお国事情について紹介した。
同協会は1987年3月に創設。個人、団体で市民が加入し、宇治市の国際友好都市への国民訪問団派遣、語学講座、宇治市に滞在する海外出身者のための日本語教室などを開き、国際交流、親善の輪を広げている。
昨年度は協会設立20周年を記念して「世界の国からこんいちは！」と銘打った3回シリーズの国際交流講演会も開催している。
折から宇治市には、昨年3月にハンガリー日本友好議員連盟会長のコチ・ラースローさんが外務省のオピニオンリーダー招へい事業で来日し、ハンガリーの古都ペーチ市を宇治市との友好都市提携を久保田市長に打診。
今年2月にも鍋倉眞一・在ハンガリー日本国大使が宇治市を訪れ、文化都市ペーチとの友好都市提携に「宇治市がふさわしい」として推薦。
久保田市長が「まず相互の市民交流を醸成することが望ましい」とし、鍋倉大使に「できれば交流の方法などで示唆をいただければありがたい」と話した経緯がある。
スィラージさんはハンガリーの首都ブダペストから100キロ離れたソルノク出身。東京外国語大学で日本語を学び、現在は神戸大学法学部で政治・国際コースを専攻。日本に留学して4年になる。
講演会ではハンガリーの歴史・文化・気候・産業やお国自慢について日本語で紹介。「どうして留学先に日本を選んだのか」との質問に「運命みたいなものを感じます」と述べ、参加した80人余りから笑いが起きた。
総会では上林会長がハンガリーペーチ市との市民交流に向けた取り組みへの理解を求めると共に、火災にあったカナダ・カムループス市の日系人会館再建への義援金（一口2千円以上）を呼ぶかけ。新年殿事業計画などを承認。
94年に完成した日系人会館は現地の日系人の活動拠点となり、宇治市から同市を訪れた市民訪問団や中学生訪問団などが当地の日系人から歓迎を受ける際に立ち寄っている馴染みの深い建物。
協会理事の山本哲治さんがカムルーピス日系人会館再建世話人会の世話人代表を務めた。
募金の振込み先の口座番号は「京都銀行宇治支店 普通預金678459」。受取人は「宇治市国際親善協会」（宇治市宇治琵琶33、宇治市役所秘書課内）。備考欄に「再建義援金」と明記のこと。締め切りは6月15日まで（集約の都合上、できれば5月26日まで）。
(洛南タイムズ2008年4月27日)