Shindai, shindoi.

Utolsó egyetem előtti hétvége, sajnos. Ráadásul a szünet alatt kiderült egy-két dolog, ami azonnal lelohasztotta mindannyiunk bimbódzó egyetemrejárási kedvét. (Igen a hosszabb szünetek időnként ilyen perverz gondolatokat segítenek a világra. Szerencsére hamar elmúlik…) Legalábbis a jogi kar – ha lehet ezt még alulmúlni – egyre kevésbé motiváló.

Először Davidről derült ki, hogy füstbe ment a betervezett utolsó féléve, amikor elvileg semmit sem kellett volna csinálnia, hiszen megszerezte az összes kreditjét. Talált ugyanis egy passzust a hallgatói szabályzatunkban (学生便覧), miszerint az úgynevezett speciális órákból (特別講義) csak nyolc kreditet számítanak be a diplomába. Na neki van huszonnégy, amelyből így tizenhatot vehet is fel azonnal újra, ráadásul szaktárgyakból.

Ezek a speciális órák persze a legjobbak közé tartoznak. Ilyennek számított például Johannes német jog és EU jog órája vagy a spanyol vendégprofesszorunk médiajog előadása. Eddig gondolom azért nem jött elő a probléma amúgy, mert nem volt túl sok ilyen óra felvehető. Viszont az EU program majd’ minden tárgya speciálisnak számít, tele van velük az órarendünk.

Amikből – lehetnek bármennyire érdekesek is – én egyet sem vehetek eztán fel. Szerencsém volt, pont most állok nyolc kreditnél… más kérdés, hogy még szerettem volna felvenni jópárat. David pedig rettentő mérges, főleg azért mert sem a TO-nak sem a külföldiekért felelős advisornak nem tűnt fel, hogy orrba-szájba veszi fel uszkve fölöslegesen a krediteket.

A TO egyébként is teljesen hasznavehetetlen idióták gyülekezete, miután eltávolították a két rendes leányzót. (A japán rendszerben a fiatalokat állandóan áthelyezgetik. Az az általános elképzelés, hogy ezzel segítik a tanulási folyamatukat. Mellékesen mire elkezdenek érteni egy tanszék rendszeréhez már másikon is találják magukat…) Én ugye előző évben elmentem, hogy egy közgazdasági szaknyelv óráról kérdezősködjek. Van ugyanis egy szabály, mely szerint kötelező a jogi karosoknak minimum hat kreditnyi közgáz karos órát felvenni. És egy másik szabály hogy ez a hat kredit nem lehet nyelvóra vagy alapóra. A TO viszonylag simán – vagy 20 perc alatt – kiderítette, hogy igen, felvehetem az órát. Én megnyugodva teljesítettem is. Aztán most egy másik órával kapcsolatban támadtak kétségeim, mikoris David szólt, hogy van ám a syllabusban egy lista, hogy melyik tárgyakat vehetjük fel. Ezt az információt a TO nem tartotta közlésre érdemesnek, mint ahogyan azt sem, hogy bár a syllabus szerint felvehető az általam teljesített tárgy, a kredit nem számít bele a diplomába. Seriously! Valószínűleg azért vettem fel mert ilyen kis szorgos (és altruista) méhecske vagyok biztosan…

Ja, slusszpoén, hogy az online tanulmányi információs rendszerben benne van nálam elvégzettként az óra, sőt bele van számolva az összkreditembe. Nem értem, hogy megy ez végzéskor. Valaki végignézi a listát és keres olyan pontokat, ahol ki lehet szúrni a hallgatóval? Aztán kiderítik, hogy mégsincs meg a megfelelő kreditszám, vagy valamelyik tantárgycsoport minimuma nincs meg, és jót röhögnek?

Nyilván lehet azt mondani, hogy igazán elolvashattuk volna előre az összes szabályt, meg elejétől végéig átrághattuk volna a syllabust is, úgyhogy alapjában véve a mi hibánk. Más kérdés, hogy akkor megyek, és felveszem a TO-alkalmazottak fizetését, mert rájuk innentől semmi szükség.

Kiváló cikk a jelenségről: Japan Enveloped by Huge Cloud!

6 Replies to “Shindai, shindoi.”

  1. sajnalom Davidet nagyon de nem hiszem hogy a TO-tol elvarhato hogy kideritse hogy bena vagy vagy erdeklodesbol akarsz e felvenni egy kreditet nem ado orat.
    Pl a kredit nem is szamolodik be a vegso elszamolasba de te tovabb akarsz tanulni es bizonyitani akarod hogy felvettel ilyen meg olyan nehez orat, vagy ilyen vagy olyan nyelvet is tanultal.
    Latod pl az Eu-s program orai kreditet nem adnak de egy kulon bizonyitvanyt igen…

  2. ja igen az utolso gondolatra a valasz sztem ugy megy.
    De nem feltetlenul kiszurasbol csak pl azert hogy a jogi diplomadat ne az irodalom szakon szerezd meg vagy ne vegyel fel 18 kreditnyi angol orat.
    Gondolom a tokubetsu azert tokubetsu mert nem szorosan az alapkepzeshez tartozik hanem inkabb kiegeszites- meg akkor is ha jogi.
    Amugy a gakuseibinran olvasgatasara engem Magdi szoktatott ra…
    Innen is nagyon koszi Magdi!

  3. Hello Peti es Zsu, nagyon szivesen! :D

    (Lasd meg: miert kell elolvasni a tissue-doboz hatuljan az aprobetus reszt!)

    Peti, csak annyit akartam mondani, hogy ha a jogon van meg Taniguchi-san, hivatalosan nem ryugakusei tantosha de kivulrol fujja az osszes szabalyt. Udvozlom, ha beszelsz vele. Negyedeves koromban az elso felev alatt egyutt atnyalaztuk a kreditlistamat, hogy biztos minden megvan-e ugy, ahogy en gondolom.

    Hasznos.

  4. Magdi: “A TO egyébként is teljesen hasznavehetetlen idióták gyülekezete, miután eltávolították a két rendes leányzót.” Ez alatt Taniguchi-sant és Kitano-sant értettem… A 国際文化学部-n és a 発達学部-n vannak respectively. ><

  5. Hehe, nem viccelek, most esett le, mi az a TO. Nem vagyok en hozzaszokva ehhez a magyar terminologiahoz…

    Reszvetem. Kitanot meg Taniguchit meg megsiratom. De legalabb kikepzik a nepet -remelhetoleg- az uj helyukon.

Leave a Reply