sesam.hu

sesam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at IBM Cloud, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Ground Service

ELjutottam oda, hogy otthon egy darab nem sok annyi bejegyzést sem írtam – kivéve a repülőset. Miért? Talán a kényelem, talán hogy realtíve keveset üldögéltem a gép előtt, vagy a tendecia hogy hosszú kihagyás után egyre nehezebb valami koherenset alkotni.

Mindenesetre most visszatértem – Japnába és a SeSam.hu-ra.

Az út nem volt eseménytelen, ahogy azt már megszokhattam. Alapvetően némi aggodalomra adott okot, hogy ezúttal Ferihegy 2A volt a startpont a 2B helyett, lévén a KLM a Malév járatával köti az Amszterdam – Tokió gépét. (Idefelé is megtréfáltam a családot, mert a másik terminálnál kerestek.) És mit ad isten nem alaptalanul: meglehetősen hűvösen közölték, hogy a bőröndöm túlsúlyával csinálni kell valamit. Jól belegondolva igazuk van, hiszen tényleg túl nehéz volt, valamint nyilván ők a túlsúlyért fizetendő pénzből (is) élnek, viszont ez volt az első eset, hogy szóvá tették. Lufthansa, BA, Austrian, Cathay stb, mindig sokkal nehezebb volt a táskám a megengedettnél, de szemvillanás nélkül becheckelték. Ergo ha más légitársaság felenged a gépre, akkor inkább őket választom, ilyen egyszerű. Arról nem is szólva, hogy az “Ez valami Malévos dolog?” megjegyzésemen felpaprikázott ügyintéző elfogadhatatlanul kioktató hangnemben beszélt. Mikor pedig megemlítettem a Lufthansát, diadalittasan közölte, hogy “beletrafáltam”, hiszen a németeket is az ő személyzetük checkeli, tehát nem juthattam fel a gépre túlsúllyal. Tehát hazudok, ha folytatjuk a gondolatmenetet… Na mindegy, egyszer lehet velem ilyet megjátszani, innentől byebye Malév és 2A.

(Igazi titkos vágyam persze, hogy örökre búcsút intsek a Cattle Classnak, de ehhez lottózni kéne…)

Ezek után késtünk 45 percet, ami igen jól festett az egy órás átszállási időm mellett. Bár élvezetes lenne, ezt nem kenhetem a Malévra, ugyanis akkora vihar volt Amszterdamban, hogy a földön álló gépek is megállás nélkül ringatóztak a lökésektől. Egy jó darabig csak köröztünk a szélben majd úgy szálltunk le, hogy a gép végig srevizavé és kissé bedőlve kacsázott lefelé harcolva az oldalszéllel. Én mint akit éhes krokodilok kergettek rohantam át egész Schipolon. (Murphy, a lehető legtávolabbi terminálra tették a japán gépet, nem is csodálkoztam már.) Megérkezve kiderült, hogy felesleges volt vágtázni, hiszen a repülő személyzete is a váróból figyelte, ahogy az eső gyakorlatilag vízszintesen esve úgy csapkodta a terminál ablakát, mintha valaki lentről locsolócsővel csapatta volna. Na itt üldögéltünk vagy két órát, miközben nem találtam wireless hálót sem, annyira a szélén voltunk a reptérnek. Egy viszonylag nyugodt pillanatban sikerült elindulnunk, és a további út nem tartogatott kifejezett meglepetéseket.

Hacsak azt nem, hogy még anno Ferihegyen a mérges check-in hölgyeménynek bár direkt kifejtettem, hogy lábteret szeretnék, az szépen berakott a pótülésre hátulra az amszterdami Fokkeren. Ezzel a fajta üléssel én is először találkoztam: lényege, hogy sokkal közelebb van az előtte lévőhez, mint a többi ülés és extra funkcióként hátradönteni sem lehet, mert mögötte fal van. Félreértés ne essék, volt szabad rendes ülés ám, amire szépen át is rakott a stewardess, amikor látta hogy gyakorlatilag nem férek be a helyemre. Komolyan, a Trabant hátsó ülése ahhoz képest franciaágy.

Az oszakai gépre pedig szintén sajnálkozva adta tudtomra, hogy vészkijárat (értsd: nincs előtte ülés) – folyosó kombó már nincs, így betett középre (de legalább vészkijárathoz). Mit ne mondjak… volt. A gép félig sem volt megtöltve, kétüléses környezetemben az égadta világon senki sem volt. Kicsinyes bosszú vajon vagy az utolsó pillanatban lemondta egy szimfonikus zenekar a teljes foglalását?

Végül megérkeztem Oszakába, csak a bőröndöm nem. Én átrohantam Schipolon de úgy fest a csomagot már nem sikerült átpakolni a gépre, annak ellenére hogy végül két órát csücsültünk a váróban. Ez csak annyiban kellemetlen, hogy míg normálsian az ember szépen átcammog a zöld folyosón megvillantva állami ösztöndíjas vízumát ebben az esetben sokkal nagyobb esélye van, hogy valaki kinyitja a csomagot felfedezve a nagy mennyiségű húskészletemet. Tudniillik Japánba kb semmit sem lehet behozni ruhán kívül… félnek a fertőzéstől. Mindenesetre sokat nem tehettem az ügyben…

Aztán tegnap megjött a bőrönd. És igen, sikerült nekik letörni a szuper új cuccom kerekét. Ez megint egy olyan dolog amit nem értek, hogy lehet az, hogy az első utamtól eltekintve minden egyes alkalommal valamit rongáltak a csomagon. Tudom én, hogy nem hímestojásként kezelik a poggyászt, na de ez az arány már kezd ijesztővé válni, hiszen már az a különleges esemény ha törés nélkül kapja vissza az ember a táskát. Nos, most nem kapok másikat, de megjavíttatják nekem: kaptam egy telefonszámot, amit felhívva elviszik és vissza is hozzák majd. Kíváncsi leszek.

Valamint egy 25 Eurós kedvezménykupont, amivel két baj van: április elsejéig el kellene használni és (apróbetűs) a jegyárnak minimum 100 Eurónak kell lennie. Át nem ruházható. Erről megnéznék azért egy statisztikát, hogy milyen arányban használják el ezeket az ajándékkuponokat.

Következő jelentkezésig: Skytrax – Malév