sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

WA-SHOI!

In medias res. Az Earth Celebration teljesen más élmény ha nem először vesz részt rajta az ember. Az előző évi utunk jelentősen kalandosabbnak bizonyult, lévén nem tudtuk pontosan hová megyünk és ott mi vár ránk. Így másodjára még a vonatozás sem tűnt olyan elviselhetetlenül hosszúnak, bár tizenórákat zötykölődtünk.

Az odaút érdekessége, hogy nem tudunk elég korán indulni, hogy elérjük az utolsó kompot a szigetre, miáltal csőlakni kényszerül az egyszeri fesztiválozó. Idén furamód nem zárták be a várótermet, úgyhogy ott hajtottuk nyugovóra fajünket. Bár engem zavart a bekapcsolt TV és a vad neonkivilágítás, túlzott konformitásigényem megint győzött az egészséges egoizmus felett… Mindenesetre ha tehetem eztán nem alszok széksorokon, mert rohadt kényelmetlen.

Komp mint tavaly, busz a kempingbe, sátorverés, tengerben fürdés. Idén nem voltak medúzák, legalábbis nappal nem, nagy megkönnyebbülésemre. Elkényeztetve Shirahama által már nem tűnt olyan szupernek a part. Persze a helyi Suma Beach-et még mindig kenterbe veri. Én meg amúgy sem vagyok egy beach-person, mint azt felfedeztem. Talán az is közrejátszott ebben, hogy továbbra is le voltam égve.

Koncertügyileg nekem a Kodo mindig csoda, akárhányszor is látom. És ezzel körülbelül mindent el is mondtam. Nem áltatom magam azzal, hogy képes lennék legalább közelítőleg hűen átadni verbálisan egy Kodo-fellépés élményét.

A vendégzenekar idén az Urban Tap névre hallgatott. Afrikai-francia-amerikai cucc. A változatosságra nem lehetett panasz: afrikai ritmusok, jazz, sztepp, dobok és egy vagon hangszer amit akkor láttam életemben először. Egyik tagjuk démonnak öltözve gólyalábon szerepelt, artistákat megszégyenítő mozgásokat produkálva. Volt olyan része az előadásuknak amit leesett állal néztem végig, viszont egyes elvontabb daraboknál felülkerekedett az unalom.

Megint voltak ún. fringe event-ek, Miyake Taiko-val, egy oroszországi valamilyen kis nép zenéjével, stb. Ogi főterén pedig sátortábor, kirakodóvásár, mutatványosok, capoeira. Woodstock találkozása a backpacker-kultúrával, ami nekem mindig is egy kicsit ambivalens volt, lévén nem vagyok egy jamaicai vérmérsékletű peace-on-earth hívő, hogy teljesen átérezzem az esemény szellemét. Emiatt kicsit irigyeltem is mondjuk az egyszeri mutatványos sátorlakót, akinek láthatóan semmi gondja a világban, egyszerűen boldog. (Legalábbis kívülről nézve.) Persze nekem kell az a napi X óra LCD-fény egy monitorból a lelki nyugalmamhoz.

Természetesen csináltam képeket, melyek viszont még nincsenek feltöltve. Vannak még eldöntetlen kérdéseim. Mint például hogy az eredeti képeket tároljam-e el vagy már megvágva. (Némelyik sajnos a korlátozott lehetőségek miatt kozmetikázásra szorul. Macerás hátulról, messziről korrekten fényképezni.) Vagy hogy az Exif adatok vajh’ megmaradnak-e ha buherálni kezdem a képeket.

Alma idevágó írása.