sesam.hu

sesam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at IBM Cloud, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Reported!

Ugye, miért is nem írtam rendszeresen a héten…

Kedden reggel lóhalálában rohantam be a suliba, lévén első órában kellett volna leadni a félévzáró beadandót. Már eljátszottam párszor, hogy lenémítva hagytam a telefont, aztán vártam, hogy csörögjön reggel. Tehát átaludtam az óra első felét, és a vége előtt fél órával zuhantam be a töküres terembe – a prof úgy döntött, hamarabb elengedi a népet. Ok, gondoltam akkor felrohanok, kinyomtatom az anyagot, és levadászom a tanárunkat. Persze pont aznap halt le valami gateway, így nem volt net-elérés az egész egyetemen. (Olyan ez mint egy questchain, mindig mindenki máshova küld.) Mivel kiderült, hogy net akkor lesz “when it’s done”, elindultam tanárkeresőbe. A 国文-os office persze semmit nem tudott az úriemberről, lévén az a Japán Tanszékhez tartozott. Úgyhogy nyomás a 文学部-ra, felkeresni a professzort. Szerencsémre nagyon jól vette az akadályt, kedélyesen elbeszélgettünk, főleg hogy ugye én magyar vagyok ő meg a Habsburg-házat kutatja.

A Nagy Rohanás után visszamásztam a Jogi Karra – terveztem beülök a könyvárba a következő órámig – mikor ismeretlen számról hívtak. Kiderült, hogy megérkezett a megrendelt könyvem a 国文 könyvtárába.

Előtörténet: Egy másik olvasmányom hivatkozott Yoneyama Shoko: The Japanese High School – Silence and Resistence c. könyvére. Amint látható, nem éppen olcsó… cagyis inkább borzasztó drága – és mivel ugyanez az ár az összes általam nézett Amazonon, hamar letettem a megvásárlásáról. Itt jutott eszembe, hogy nekünk vagy egy (sok) kiváló egyetemi könyvtárunk, csak van nekik egy példány. A keresésem alapján volt is, csak épp a “hely” mezőbe kutatószoba (研究室) volt írva. Ez a keresztet lehet rá vetni kategória, ugyanis ezek a könyvek egy-egy tanár irodájában helyezkednek el. Azért vannak benne mégis a katalógusban, mert egyetemi pénzből vásárolták őket.

Ilyenkor jön jól, hogy külföldinek nézek ki. A könyvtáros rögtön felajánlotta az online könyvrendelő szolgáltatást, amivel az ilyen és ehhez hasonló könyveket lehet úgymond “megrendelni” valamelyik könyvtárba. Na azért hívott engem a 国文 könyvtár, mert a tulajdonos professzor – úgy fest – beleegyezett a kölcsönzésbe. Viszont felhívták a figyelmem, hogy ilyet ám Undergraduate tanulóknak nem lehet csinálni, csak kivételeztek velem. (Erről sem hallottam még…) Valószínűleg megtévesztette a könyvtárat a külsőm, hiszem a külföldiek legtöbbje kutató, és ők már emberszámba vannak véve.

A lényeg persze, hogy mindennemű social resistance ellenére megvan a könyvem. Kiemelném a fentiekhez, hogy a karok közti mászkálás igen jelentős szintkülönbség leküzdését is jelenti, trópusi időjárási viszonyok közepette ám. Valamint tanulság, hogy vennem kell egy nyomtatót.

Szerdán elküldtem a megírt újságcikkemet a tutoromnak, aki éppen Fukokán (福岡) iszik van konferencián. Valamint megírtam egy újabb szemeszterzáró レポート-t az egyik 教原-re. (beadandó; alapfokú órára) Vicces volt… Az óra mulekuláris kémiáról szólt. A jelenlévők 99%-át persze tökéletesen hidegen hagyta a téma, meg nem is értett egy kukkot sem. Így aztán a feladat az volt, írjunk bármit a molekuláris kémia megjelenéséről a mindennapokban. (Igen, ezek az alapfokú ismereteket oktató órák ilyen eszméletlen hasznos és komoly tárgyak. Viszont be kell járni, mert az alapján osztályoznak. Szuper rendszer, nem?) Persze ennek ellenére mindenki húzta a száját. A prof körülnézett:「まずい?」(Ezt ételre mondják, hogy “rossz ízű”.) Ekkor valaki benyögte, hogy「超分子科学ってなんですか。」(Mi az a molekuláris kémia?) Én az asztalra borulva harcoltam a röhögőgörccsel… Végül a tanárunk közölte, hogy akkor aki akar, az elvonulhat könyvtárba kutatni, stb, ő is elmegy egyet pihenni. Az óra végén visszajön, mire a résztvevők legyenek szívesek produkálni egy esszét. Felírtam a nevét, ilyen hozzállással bármikor megyek hozzá kyogen-re.

Csütörtökön (ma) leadtam az újságcikkemet. Elég bolond egy cucc volt ez a journalism óra. A “kötelező olvasmányok” angol nyelvű újságok voltak, mégis midnen előadó japánul beszélt általában oda nem illő személyes dolgokról. Gondolom a japánoknak, akik – szerintem – nem mindig tudnak sokat a világ többi részéről (sőt) érdekes lehetett, de én eléggé szenvedtem. Aztán a végén egy cikket kellett alkotni, persze japánul. Aki olvasott már japán újságot az tudja, hogy egyike a legnehezebb szövegeknek… mindegy, bízom Minami-san (南さん) javításaiban.

Ezzel lezárult az utolsó hét és a beadandók ideje. Most jönnek a vizsgák. \o/