Hong Kong - part 2
Második nap ismét a városban kezdtem el a körutam, immár egyre jobban ismerve a környéket. Első programpont Hong Kong szigetének a felderítése. Először csak sétálgattam, hogy fotókat tudjak csinálni a Bank of China Tower-ről. Ehhez hozzátartozik, hogy aki ismeri a Sim City játékokat, az tudja, hogy (legalábbis a harmadik részben) jó sok pénz fejében úgynevezett landmark-okat lehet vásárolni. Ezek híres épületek a világ minden tájáról a Vaszilij Blazsennij-székesegyháztól a Petronas Towerig. Nos amikor anno játszottam bizony nem hittem volna, hogy én ezt a tornyot élőben fogom látni, mi több, hogy iylen hamar...
A sziget gyakorlatilag egy hegy, a város pedig szinteken fekszik. Itt működik az úgynevezett Central - Mid-levels Escalator, ami a világ leghosszabb (800m) fedett mozgólépcsője. Igazából egy mozgólépcső és -járda sorozat, ami az utcák felett működik. Délelőtt tízig lefelé megy, aztuán vált, és éjfélig felfelé szállít. Természetesen van mellette hagyományos lépcső is az ellenkező irányú forgalomnak. Itt található aztán a SoHo, amiről azt hittem először, hogy a londoni Soho után lett elnevezve, de kiderült, hogy ez csupán egy rövidítés: South of Hollywood Rd. Éttermeiről híres, melyek közül egy olcsóbbat ki is próbáltam szalonnás-virslis tükörtojás formájában. Egy ilyen hely az egyetem környékén azt hiszem jelentősen megcsappantaná az ösztöndíjam... (értsd: rendes kaja!!1) Külön érdekesség, hogy meglehetősen nemzetközi a környék: a vietnámitól a francia konyháig mindent ehet az ember fia.
Utána egyenesen a csúcsra törtem a Peak Tram-mel. Ezt - ki más - a britek építették, pontosan 1888-ban, ami az akkori techológiai színvonalat tekintve meglehetősen impresszív. Ugyanis az 1.4 kilométer hosszú szakaszon a legmeredekebb ponton 27 fokos dőlésszögben megy felfelé a gépezet. Először gőzmeghajtással működött, aztán természetesen átváltottak az elektromos motorra. Nyilván ilyen meredek lejtőn nem megy fel semmi - talán egy fogaskerekűt kivéve - így a rendszer úgy néz ki, hogy a csúcson elhelyezett motor húzza fel az egyik kocsit mialatt a másikat leengedi. Hihetetlen élmény menni vele felfelé, miközben az embert passzírozza bele az ülésbe a gravitáció és úgy érzi, hogy a hátán fekszik, annyira meredek. (Én csodálkoztam, hogy csak 27 fok, többnek tűnik amikor az ember a villamoson ül.) Maga az útvonal egyébként százemeletes toronyházak mellett halad el, aztán egy ponton rá lehet látni az egész szorosra és a felhőkarcolókra, mielőtt begurulna a kocsi a célállomásra.
A szerény nevű The Peak tetején kapott helyet a Peak Tower, ami panorámás kilátást nyújt Hong Kong szigetére, Kowloon-ra és a köztük fekvő Victoria Harbour-ra. Azaz nyújtana, de jelenleg épp renoválják, úgyhogy nem tudtam bemenni, csak megcsodáltam a látványterveket és a "Coming in Spring 2006" táblákat. Amikor épp nem újítják fel, még egy Madame Tussaud's is van benne! Pedig érdekes lett volna megnézni néhány híres hong kongi viaszmását. Így viszont kénytelen voltam beérni a hegyteteji kilátóterasszal, ahonnan azért - mint a mellékelt képek a galériában mutatják - nem rossz kilátás nyílik a szorosra.
Lefelé szintén villamosoztam, aztán sétálgattam a középső szinten. (Ugye van a Central, ami a Hong Kong Station másik neve és egyben az alsó szint, aztán a Mid-levels, ahová a mozgólépcső megy, és végül a Peak Tram visz el a tetőre (The Peak).) Jártamban-keltemben figyelmes lettem egy meglehetősen védett és rejtett épületre, amiről kiderítettem a falon lévő felirat alapján, hogy ez az amerikai konzulátus. Ez volt pénteken ugyebár. Ehhez képest szombaton ugyanezt az amerikai konzulátust megtámadta egy csapat dühödt dél-koreai rizstermesztőből tüntetővé avanzsálódott illető, tojásokat dobáltak mindenfelé, lefeszegették azt a feliratot, amit én előző nap olvastam, és megtámadták a rendőröket. December 13 és 18 között volt ugyanis a WTO Ministerial Conference Hong Kongban. Ilyen konferenciát midnen két évben tartanak, ez volt a hatodik. A miniszteri konferencia a WTO legmagasabb szintű döntéshozó testülete, ez a mostani a még szabadabb kereskedelem elérését tűzte zászlajára. Amivel szépen felbosszantottak egy csomó földművelésből élő kelet-ázsiait. Mindez tökéletesen egybeesett az én utammal (15-17). Ennek ellenére én tüntetőkkel csak alig találkoztam. Állig felfegyverzett őröket láttam csak, vaskordonokat és anti-WTO szlogenekkel felvitorlázott hajókat. Viszont nem kicsit lepődtem meg a Londonba tartó gépen utána, amikor címlapsztoriként olvastam a konzulátus elleni támadást, ahol én a megelőző nap sétáltam gondtalanul... Tense stand-off at trade summit
Ekkor persze még mit sem sejtve felszálltam a Hong Kong újabb nevezetességére, a Star Ferry-re. Ezek a kompok kötik össze Hong Kong szigetet Kowloonnal. Persze van ugye a metró is, de csak egy vonal, míg a ferrykre több helyen is fel lehet szállni. Van extragyors is, bár én maradtam a hagyományosnál. Természetesen totális dolce vita hajókázni a Victoria Harbour-ben szikrázó napsütésben. A komp sem maradt ki persze a modernizálásból, a jegyet már itt is az Octopus Card helyettesíti.
Hosszú metrózás következett. A kiindulópontomnak számító Tsim Sha Tsui állomásról indultam a "piros metróval" (Tsuen Wan line) majd át a naracssárgára (Tung Chung line). Ez visz át Lantau-szigetre, ahol mellesleg a repülőtér, a szintén 2006-ban megnyitó Cable Car, az AsiaWorld-Expo és a Hong Kong Disneyland található. A Cable Car majd afféle turistalátványosság lesz, a magasból lehet megszemlélni Lantau csodáit - ha elkészül. Lantau - illetve Tung Chung állomás környéke - afféle külvárosi lakótelep. Úgy lehet elképzelni körülbelül, mint Budapest Káposztásmegyer, csak épp a házak nem tízemeletesek, hanem 30+. Elképzelhetetlenül oltári sok ember lakhat itt szerény becslésem szerint, különösen ha figyelembe vesszük, mekkora egy átlagos ázsiai lakás.
Az eredeti cél a Buddha-szobor volt és a Po Lin Monastery, melyet a jóféle 23-as számú busszal lehet elérni. Na ez a buszút nem volt semmi. Lantau is elég hegyes-völgyes vidék, kanyargós utakkal, melyeket teljes hosszukban épp felújítanak. (Itt is mindig midnen építenek, felújítanak, renoválnak, mint Japánban. Bár ezt lehet, már mondtam.) Lényeg ami lényeg, az út szuperfun. Alapvetően egysávos, néhol kiszélesedő öblökkel, hogy a szembejövők elmehessenek egymás mellett. Innentől aztán folyik a chicken game, a kiszorítósdi, hogy ki fog megállni az öbölben és hagyni, hogy a másik jármű elmenjen. A buszunknak persze helyzeti előnye volt a tömegéből és méretéből fakadóan. Emellett - ahogy Palik mondaná - határon autózott, azaz épp hogy nem pottyantunk bele egy éppen aktuális meredélybe, úgy repesztett. (Ezt hazafelé is eljátszotta a sofőr, és ekkor a késő délutáni órára tekintettel még látványosan ásítozott is...) Gondolom persze jó sokat mennek ezen a vonalon, és fejből tudnak minden kanyart és szakadékot.
Éles ellentétben a vad buszozással a buddhista szentély nevéhez híven egy nagyon nyugodt hely. Sok ismerettel nem rendelkezem a keleti vallásokról, de a templomlakók feltűnően egyszerűen öltöztek, volt egy rózsafözérhez hasonló cuccuk és csak növényeket ettek. Ez utóbbit ki is lehetett próbálni, nem kevés pénzért megoszthattuk a szerzetesekkel étküket. Meg voltam lepve, alapvetően húsételekre vagyok ugye beállítva, mégis nagyon jóllaktam a növényekből készült ételekkel. Egy eleddig ismeretlen ízű leves után különféle párolt vagy - feltételezem - olajban sütött növényi alapanyagú - meg sem kíséreltem rájönni, milyen növények - étkeket kaptam. Már ezért megérte ellátogatni ide. Meg persze a csendes füstölőillatért.
A szentély gondozza az óriás Buddha-szobrot is. Hasonló van uygebár Kamakurában, Japánban. Ez az itteni 26 méter magas, és bár az évszámot elfelejtettem, nem oylan régen építették. Valamiért én azt képzeltem ezek ősi dolgok, ezek a szobrok, aztán itt kiderült hogy mégsem. Legalábbis nem ez. Ettől még impresszív, bár engem annyira nem fogott meg. Ilyen szobrokkal nagy szovjet vezetők is rendelkeztek ugye. Kissé amúgy is kihalt volt a terület, és nem lehetett bemenni a szobor alatti múzeumfélébe sem valamilyen ismeretlen oknál fogva.
Hazaút hasonló joyride-busszal, melynek az ajtaján a következő feliratot fedeztem fel: "NO SPITTING! You may be fined up to 1000HK$." Hja, a helyi kultúra. :) /Zárójelben írom, a japánok sem köpködnek kevesebbet, mint azt a már lehet hogy leírt eset is mutatja, amikor egy ízléses kosztümben sétáló kulturált kinézetű fiatal japán leányzó olyat köpött hirtelen velem szemben, hogy az otthoni kocsisok érdeklődéssel nézték volna a techinkáját./
Ekkor már én is fáradtam, de gondoltam megnézem még a Golden Bauhinia Square-t, ahol a Reunification Monument áll, emléket állítva Hong Kong visszacsatolásának a Kínai Népköztársasághoz. Alapvetően érdekelt, hogyan viselték a hong kongiak ezt a tranzakciót és ilyesmi, de sajnos nem tudtam eljutni a térre. Bár feloldották estére a kordonokat, és át lehetett bújni a masszív vaskapukon és -kerítéseken, a Convention and Exhibition Centre környéke lezárva maradt, e térrel együtt. Így végül egy rövid séta után az Avenue of Stars-on nyugovóra tértem.
Az utolsó nap úgy nézett ki, hogy este indult a gépem, a hotelből viszont ki kellett jelentkeznem délig. Úgyhogy felkelés után szépen becsomagoltam a bőröndöm és elmentem busszal Kowloon állomásig, hogy leadjam megőrzésre - gondoltam ennyit kibírok, nameg visszaadták a hotelfoglalómat. Itt szóltak, hogy a megőrző zárva, úgyhogy el kellett metróznom a főállomásig, Central/Hong Kong-ig. Na itt már sikerült a tranzakció, így újra csomagmentesen tudtam bóklászni. Először is leellenőriztem, hogy valóban nem lehet-e felmászni az IFC2-re, de sajnos kiderült, hogy semmiféle kilátóteraszuk vagy hasonlójuk nincs. Úgyhogy visszaközlekedtem Kowloonra és felkerestem a Hong Kong Museum of History-t.
A történeti múzeumban egy állandó kiállítás található Hong Kong történelméről nagyon baráti áron. És hát bizony látszik, hogy modern helyen vagyunk - esetleg a nagy brit múzeumok keze is benne van a dologban - mert a kiállítás nem az a hagyományos fajta. Inkább grandiózus, interaktív, lélegzetelállító. Egészen a föld kialakulásától kezdve taglalja mik történtek ezen a területen. Ősállatok, ősemberek, szerszámok, korai vas- majd bronzfegyverek, ékszerek. Van egy egész terem, amit berendeztek dzsungelnek egy komplett folyóval. Kiderült, hogy Hong Kongban többféle népcsoport is megtelepedett, számszerint négy. Mindegyiknek más-más szokásai és hagyományai voltak, amelyek reflektálódnak a mai szokásokban és hagyományokban. Hogy ezt prezentálják felépítettek egy-egy házat némi környékkel minden népcsoporthoz. Innentől fogva gyakoribbak lettek a rövid filmvetítések is, három nyelven (mandarin, kantoni és angol). Aztán jött a modernizáció, az ópiumháborúk és az angolok. Itt már komplett utcákká változtak a múzeum folyosói, be lehetett kukkantani a gyarmati épületekbe is.
Ha hirtelen megkérdeztek volna, én sem tutam volna megmondani, de Hong Kong volt japán uralom alatt is bizony. Illetve hát "felszabadították" Hong Kongot az angoloktól. (Nekünk magyaroknak nem kell túl sokat ecsetelni az iylen felszabadítást.) Innentől sutba vághatják a japánok a történelemkönyveiket, mert itt a'la natur lehet videón látni a háborús akcióikat. Valamint azt, hogyan próbáltak birodalmat építeni, kötelező japánnyelv-oktatással és kulturális átalakítással. (Szegények tanulhattak japán rendszerben...) Persze Japán kapitulációjával HK is visszakerült a britekhez, és a következő szekció a hong kongi filmiparról szól már.
Nagyon vicces volt látni a 70-es 80-as évek hatásást Hong Kongra. Otthon is poénos a régi műanyag cuccokat és frizurákat nézegetni, de egy teljesen idegen országban ez még érdekesebben hat. Valamint itt van egy szakasz ami a nagy katasztrófákat taglalja, és hogy hogyan segítette Kína a hong kongiakat. Voltak szárazságok, amikor nem volt elég ivóvíz, vagy éppen földrengések és földcsuszamlások, amikor házak omlottak össze. És a növekvő népesség lakásproblémái - meg lehetett nézni milyen szűk helyen lakott egy egész család, nem ám csak két gyerekkel. Sanda gyanúm szerint azért van ennek a résznek némi propagandacélzata is.
Az egész tárlatot a visszacsatolásról szóló szekció zárja. Jó sok fénykép a tárgyalásokról, és a fejlődő Hong Kongról a falakon, majd zárásképp egy videó. A vetítőterem stílusosan a csatalkozást hirdető újságcikkekkel van tele. Felfedeztem midnenféle nyelvű lapokat, köztük japán nyelvűeket is. A terem elején pedig két pódium, a vörös kínai és a kék brit, a megegyezés aláírásakor használt pódiumok pontos másai. A film maga elég érdekes. Nyilván csak a pozitívumait mutatja a visszacsatolásnak, boldog hong kongiakat kis zászlócskákkal, satöbbi. Még a kulturális forradalmat is megemlítik, nagy meglepetésemre semmi negatív felhanggal. Nagy hangsúlyt fektettek az "egy ország, két rendszer" szlogenre. jelenleg Hong Kong egy speciális kormányzás alatti terület, ami jogilag Kína része, de kapitalista berendezkedésű. Csak épp nem választhatják meg a saját vezetőiket...
Nos ahhoz, hogy ebből az ember egy mélyebb összefüggést tudjon leszűrni, több időt kellett volna ott tölteni. Amúgy is az egész múzeum akkora és oylan hihetetlenül gazdag, hogy napokba tellene felfedezni midnent benne. Mindenesetre nagy élmény volt. Azért el is fáradtam az intenzív fejtágításban, így a délután hátralévő részét a híres nagyáruházakban való mászkálással töltöttem, és nézegettem a designer label cuccokat.
Az egyik áruházban találkoztam a gyerekkórussal. Ugyebár Karácsony előttről beszélünk, midnen hópelyhekkel és fenyőágakkal volt feldíszítve. A kórus valamelyik helyi leánylíceum csapata lehetett, egyenruhában. Ne tessék nyáladzó salaryman™ stílusú japán matrózruhára gondolni, inkább egy brit leánygimnázium vagy az Abigél vonalán. Decent a kulcsszó. És ahogy énekeltek... a midnen akcentus nélküli, iskolázott, gyönyörű angolon már meg sem lepődtem, de amikor németül csinálták meg ugyanezt... Ha becsuktam a szemem midnen erőlködés nélkül egy oxfordi dísztermet képzelhettem volna magam köré.
Ebben a karácsonyi hangulatban tértem vissza Hong Kong állomásra, hogy elinduljak a reptérre. Hk búcsúmeglepetése az In-town Check-in névre hallgató csoda, mely szerint az állomáson, ahonnan az Airport Express is indul, felállítottak egy sor check-in counter-t. Az ember szépen odabattyog a bőröndjével, megmérik (a bőröndöt), megkapja a beszállókártyáit és ennyi. Utána már csak a kézipoggyászával kell felszállnia az öszkomfortos Airport Express-re, hogy kivigye a reptérre. Semmi bőröndcipekedés, és -húzogatás.
Hong Kong első osztályú város.
Apró kitérő, ami most jutott csak eszembe, és nem illik sehová: A hong kongi pénzek. Először is vannak azok az érmék, amiket még a visszacsatolás előtt vertek, így ezeken értelemszerűen a brit uralkodó képmása szerepel. Az újabbakon mindenféle virágok. Aztán a papírpénzek sem egyformák ám. Én háromfélével találkoztam: HSBC (Hong Kong - Sanghai Banking Corporation), Standard Chartered Bank és Government of Hong Kong kiadásúakkal. Így lehet az, hogy pl. százdolláros tövbbféle színben és méretben is létezik.