sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

.gov.vn

Nos az első hét rögtön mélyvíz. Ugye regisztrációs hétre számít az ember fia, meg lazaságra, ehhez képest minden óra meg van tartva, és rögtön a lovak közé csapva tanulunk. Hétfő óta reggel kilencre bemenve messze sötétedés után érek haza, amiből pedig nem kéne rendszert csinálni. Különben holnap is ez lesz. Van első órám (a hét öt napjából négyszer) és délután befogtak egy EU-s cuccba. A dolog ötperces véleménynyilvánító beszédnek indult, aztán kiderült, hogy valójában panel discussion-ról van szó, ami azért egy fokkal durvább dolog. Mindenesetre ma volt egy elő-találkozó, ahol kiderült, hogy én max a második legkevésbé tudok japánul, tehát minden teljesen ok. Ehhez tartozik, hogy a tutorom emailben megjegyezte, hogy fölösleges a legkisebb aggódás is, ugyanis halál jól tudok japánul. Doktorandusz, valamit csak sejt. Ahhoz képest, hogy az egész panel minimum negyedévesekből áll, legtöbbjük pedig masters-es, valóban semmi szégyenkeznivalóm. Remélem majd értékelik, hogy ganbarok. (Állítólag kapunk ajándékot. Az ingyenvacsora már tuti.)

Kitöltöttem a népszámlálós kérdőívet is. Ja, igen, kawaii népszámlálós lánykák helyett a postaládánkba kaptunk egy borítékot a kérdőívvel, meg kitöltési útmutatóval. Az ilyen hivatalos papírok azért poénosak, mert az ember mindennaposan használt szókészlete egy csapásra használhatatlanná válik, és kénytelen megtanulni a kifinomultabb kifejezéseket. A setai-t (háztartás) már megtanultam a TV-ből, amikor a kilakoltatások voltak a tájfun alatt. Viszont a “csak” az nem dake vagy tada, hanem nomi, a “nőtlen” pedig dokushin helyett mikon, stb. Különben meglepően rövid volt, mivel engem sem a házamról sem a munkámról nem tudtak kérdezni.

Az új szomszédom énekel. Vagy a régi rászokott az éneklésre. Vietnámiul. Addig jó neki, amíg el nem kezdek én is… Az új lakók mindamellett érdekesek. Ma fedeztem fel, hogy az egyik srác kitette a névjegyét az ajtóra szerelt névtábla helyére. Ha Huy Cuong-nak hívják, de ami érdekes, hogy “expert” a “Ministry of Home Affairs”-nél, és nem utolsó sorban, .gov.vn-re végződő emailcíme van. (Haszontalan tény: Viet-Nam domainnevei .vn-re végződnek.) Nem kicsit laza. :) Addig is amíg nem szerzek be Kobe University-s névjegyet, kipakoltam a bejáratra egy AIESEC-est.

Mi Atyánk ki vagy a routerben, legyen meg a te akaratod, jöjjön meg a te paritásbited, miképpen a szerveroldalon, azonképpen itt a kliensnél is, és engedd át ezt a bejegyzést a tetűlassú kolihálón…