sesam.hu

sesam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at IBM Cloud, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

1-2-3

Halálosan álmos vagyok. Tegnap lefeküdtem este tízkor, hogy na most végre kialszom magam. Ehhez képest felébredtem hajnal háromkor, és minden igyekezetem ellenére képtelen voltam visszaludni. Ráadásul bementem az összes órámra – mindegyik másképpen fárasztott el. Nem tudom, írtam-e hogy a testnevelésórai lehetőségek közül a frisbee-t választottam, vagy ahogy errefelé hívják flying disc-et. Nagyon viccesnek hagzik, de igen komolyan csináljuk, amellett, hogy jól érezzük magunkat órákon. Ma épp amerikai focit játszottunk frisbee-vel. Utána japánórán japán TV-ből felvett kvízt fejtettünk meg. Nagyon szenvedtem… ez olyan, mintha valaki egy év magyartanulás után a Legyen ön is milliomos! kérdéseire próbálna válaszolni. Valamint egy jogi-társadalmi bevezető tárgyon vettem részt, ahol egyszerűen elaludtam. Mármint úgy rendesen, bár csak két percre. Ráadásul úgy riadtam fel, hogy megrándult a karom és hirtelen felkaptam a fejem, mely akció eredményeképp a környezetem japánjai gyorsan arrébb húzódtak vagy két méterrel a közveszélyes őrülttől. (Megjegyzem nem tartom etikus dolognak az órán alvást, de ugyebár Rómában, mint a rómaiak, és _nagyon_ el is voltam fáradva.) Megyek aludni. *ásít*