SeSam.hu

SeSam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at Ustream, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

mostanában

Felejtek magyarul. Nem tudok egyeztetni, meg ilyesmik…

Jelenleg épp Oszakában, Oyun és Daniela albérletében üldögélek. Az egész a költözéssel kezdődött… Szóval megvirradt 28-a reggele, azaz megvirradt volna, ha nem takarta volna a napot vastag felhőréteg, mi több zuhogó eső. Ilyen kellemes időjárási körülmények között (megjegyzem, egész héten tűzött a nap) költöztünk. Rá kellett ébrednem, hogy a költözés ritka vacak egy dolog. A koli úgy festett mint valami természeti katasztrófa sújtotta terület. Mindenütt dobozok hevertek. Ráadásul megjelent a takarító cég is millió kerekes szeméthordóval meg mosószerrel és szerszámokkal. A villany- és vízdíjszedők mindenkihez bekopogtattak, hogy begyűjtsék az utolsó fizetéseket. Bábeli őskáosz – természetesen minden népcsoport a saját nyelvén ordítozott a szemben lévő folyosón álldogálóval. A liftek közül csak egy működött, ami minimum tíz perc várakozást jelentett egy-egy forduló dobozzal. A másik liftet büntetésből lezárták, mert valami álatok (1 l-el) leszaggatták a filc tapétát a faláról. Vannak tippeim melyik kelet-európai ország hírhedt sempaiai voltak, de mindegy. A dobozokat egy szállító cég viszi, megadott napon érkeznek meg a koliba. Tehát az enyémek elsején.

A többi cuccal egy darabig üldögéltünk a közös szobában, majd átköltöztem Ulyanával egy kazah sempai kolijába, ami félúton van Shinjuku felé, ahonnan amúgy is ment a buszom. Ez azért hasznos, mert ugye ott lehet enni, aludni. (Nem sokat aludtunk a költözést megelőzően.) Persze az eső esett. Jól festettünk az óton: Ulyana egy kosár hűtőbe való cuccal, például fagyasztott csirkével, én a bőröndömmel és – csak amolyan Leon-módra – a növényemmel.

A buszról ugye jelentkeztem, az út elég eseménytelen volt. A mögöttem ülőt valami nagy betegség kínozhatta, mert mikor épp elaludtam volna, mindig rátört egy köhögési roham. Egy illető pedig az egész úton valamit rajzolt, lehetett hallani a filceinek sercegését. Reggel fél nyolcra érkeztem meg. A reggeli csúcsban teljesen összenyomorítva átutaztam Oszakába, ahol Renatoval, aki valamilyen rokonát jött meglátogatni, vártunk a vendéglátóinkra. Kicsit a világ végén laknak, mindenféle ipartelep van a környéken, meg betonozócég, ilyesmik. Ami nekem kicsit hiányzik az a fűtés mindenféle formája. Ultrahideg van… a lehelletem látszik bent a szobában.

Tegnap még megnétük az Oszaka Gaidai-t is, azaz az itteni nyelvi központot, ahol sorstársaink tanultak. Rettenet sokat buszoztunk. Az egész olyan, mint a Tarkaréti Kollégium… a semmi közepén, a hegyekben. Meggyőződtem a sempaiok állításában, mely szerint itt aztán lehet spórolni. Valóban, mert nincs hol elkölteni az embernek a pénzét. A szobák nagyobbak, viszont nincs bennük se WC se konyha. Ráadásul a lányok és a fiúk el vannak választva egymástól. Na meg ők még mindig bent lakhattak, csak ma kell kiköltözniük. Hazafelé bicikliztünk, kölcsönjárművekkel. Oyun ugyanis ott maradt az új mongol barátjával – ami azért poén mert a srác ma kiköltözik és megy Tokióba tanulni. Szóval a bicikliknek végül is kereke meg pedálja volt, de a lejtőn lefelé minden pillanatban azt hittem, ez az utolsó, és darabjaira esik. AZért hazaértünk. :) Ma pedig húsvéti magyar bulira megyek.