SeSam.hu

SeSam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at Ustream, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Elmaradt beszámoló

Nakérem, tehát akkor blog. Nem is tudom, honnan kezdjem, olyan régóta nem írtam érdemlegeset.

Talán előző pénteken, amikor testületileg tanulmányi kirándulásra mentünk. Az első célpont a tsukiji nevezetű halpiac volt. Igazából nem csak halat, hanem zöldségeket és gyülmölcsöket is adnak el itt. A japánok ezt wholesale market-nek hívják. Ez azt jelenti, hogy az őstermelőktől, halászoktól, stb megveszik ügynökök a termékeiket, vagy ezek az emberek maguk hozzák ide. Ezek után licensszel rendelkező felvásárlók aukciókon megveszik a fentieket, majd eladják az úgynevezett reseller-eknek, akiknek boltjaik vannak a piac területén, ahol amolyan kis-, nagyker módon eladják a boltoknak, éttermeknek az árut. A japánok szerint így érhető el, hogy minden nap friss tengeri áru kerüljön az asztalokra és a boltok polcaira megfizethető áron. Elképesztő számokat hallottunk arról, mekkora mennyiségű hal fordul meg a piacon évente. Mondjuk nem is csoda, hiszen elég belegondolni mekkora mennyiségű élelmiszert fogyaszt el egy tizenkét milliós város egy nap alatt. Nem is csak ez az egy piac van, hanem még 13 az ország egész területén. Kedvencem az volt, amikor a kétember súlyú fagyasztott tonhalakat fűrészelték darabokra. Nem semmi látvány volt.

A piac után elbuszoztunk az Odaiba-szigetre. Erről azt kell tudni, hogy Tokyo nem csak a szárazföldön terjeszkedik kifelé, hanem tengeren is. A Tokió-öböl régen sokkal nagyobb volt, mint most. Egy zseniális ötlettel mesterséges szigeteket építettek bele, nem másból, mint a város által összehozott szemétből. Egy falat építenek betonból, és utána telehordják szeméttel, majd földréteggel lefedik. Ez egészen régre, kb. az 50-es évekre nyúlik vissza. Azonban akkor még nagyon fejletlen volt a technológia, és legyek milliói lepték el a szemétdombokat, járványok terjedtek. Jelenleg a szelektíven összegyűjtött szemetet a következőképpen dolgozzák fel: amit lehet, újrahasznosítanak. Az éghető szemetet elégetik, és a térfogatcsökkent hamut szórják el. A nem éghető szemetet ledarálják, szintúgy az úgynevezett nagy szemetet (pl. biciklik) és ezt a darát szórják ki. A probléma az, hogy nemsokára ezek a szigetek is betelnek, és többet már nem tudnak építeni, egyrészt mert mély az óceán, másrészt meg nem lenne hely a hajóknak.

Egy előadó japán mesélt a szemétfelhasználásról. Kifejezetten jó fej volt, érdekes dolgokat mesélt. Például, hogy egy időben aranyat gyűjtöttek, mert a rengeteg kidobott régi TV egyes alkatrészei aranyból voltak, mivel az kiváló vezető. Aztán a TV feldolgozása után visszamaradt az arany. Mutatott egy tál pénzt is, ami szintén a szemétből jött össze. Valamint elmesélte, hogy volt egyszer egy hatalmas robbanás, mert a darálóba belekerült egy PB-gázpalack…

Az Odaiba elnevezésű sziget ezek közül az egyik, és már teljesen be van építve. Itt van a Fuji Television székháza, nagyáruházak, a Le Meridien hotel, stb. Amolyan szórakoztatóközpont. A szigetre egy híres híd vezet, a Rainbow Bridge. Tényleg szép híd, a képeken megtekinthető. Valamint nagy meglepetésünkre találtunk egy mini Szabadság-szobrot. A japánoknak ez valami mániája lehet, hogy minden landmark-ot lemásolnak, lásd Tokyo Tower.

Másnap, szombaton zuhogott az eső. Vesztemre, eldöntöttem, hogy mivel semmi kilátás arra, hogy adnak Internetet a szobánkba, elébe kell mennem a problémának. Gondoltam, veszek wireless Internetet a laptophoz. ADSL-t nehézkes szerezni, mert nincs telefonvonal a szobában. Meg aztán mihez kezdek az ADSL-el két hónap múlva. Elindultam tehát a PC Depot-ba. Természetesen hallá áztam az esőben. Ráadásul szomorúan kellett konstatálnom, hogy túl gyors voltam, mert a nevezett bolt csak tízkor nyit. Nem volt mást tenni, elmentem a legközelebbi McDonald’s-ba várni. (Eszem ágában nem volt visszabiciklizni abban az esőben.) Kénytelen-kelletlen novellát írtam a laptopon a mekiben. Tisztára kortárs amerikai író-stílus, csak Starbucksban kelett volna mindezt tenni. Végre kinyitott a PC Depot, én pedig körülnéztem, mit vehetek. A boltossal való hosszas konzultáció után már a papírok kitöltésénél tartottunk, amikor közölte, hogy mivel az Alien Registration kártyámon az iskola címe van, hoznom kell egy számlát, amit a címemre küldtek, hogy elhiggyék, tényleg a campuson lakom. Nem hatotta meg, amikor mondtam, hogy ítéletidő van, nekem meg nem autóm van, mint a japánoknak ugye. Eredmény: oda-vissza bicikliút, még kétszeri elázással. Azután még fél órát vártam, amíg beregisztráltak, stb. Azt meg kell adni, kiváló szolgáltatást nyújtanak. Kaptam fél tonna kezelési és egyéb útmutatót, meg teljes verziós – és persze japán – Norton Antivirus 2004-et. Még két kis noteszt is kaptam ajándékba. A technika amúgy egy Honda márkájú wireless kártya, Compact Flash formátummal és egy PCMCIA átalakító. Így PDA-ban is lehet használni. A net 128kbps/32kbps betárcsázós formájú. Ez a gyakorlatban nem ilyen gyors, inkább 32/32. Szóval egy lapostetű hozzá képest kapkodó idegbeteg. Viszont sziklastabil, annak ellenére, hogy vezeték nélküli technológia. (Externet RDSL…) Eddig mindössze kétszer fordult elő, hogy megszakadt, pedig rendesen van használva. A legjobb pedig, hogy az Anarchy Online simán megy vele, nem is lagos. És nem dobál le, mint otthon. Szemfülesebbeknek feltűnhetett, hogy gyakrabban vagyok online ICQ-n, MSN-en, stb. Hát ezért.

Vasárnap Anarchyztam, majd hétfőn ismét sikertelen japánismeret-tesztet írtam. Hát c’est la vie ugye, holnapután újrajátsszuk. Most már legalább tudom a kérdéseket, így nem kunszt. (Megjegyzem ma takarításkor megtaláltam a tavalyi tesztkérdéseket, és ugyanazok… tanulság: gyakrabban kell takarítani.)

Kedden seijikeizai-on videóztunk. Fahrenheit 911 volt a műsoron. Hát nekem nem kifejezetten nyerte el a tetszésem. Nem tartom magam egy háborúpárti egyénnek, és nem vagyok USA-fan sem, ez a formája a kritikának mégsem tetszett. Az egész film nem más, mint egy (nagyon) hosszú Bush-ellenkampány. Dokumentumfilmnek hiteltelen, manipulatív, és teljesen egyoldalú. Ostorozza a médiát, az emberek hiszékenységét, miközben ez is csak egy film, miért higgyem el ezt? Nem egyszer süt róla az a jellegzetes amerikai arrogancia, énközpontúság. Megvan benne minden eleme az agymosó reklámoknak: általánosít (minden amerikai katona Bloodhound Gang-et hallgat, és ez milyen rossz), sulykol (Bush hazudik, Bush rossz, Bush így, Bush úgy), nekem hamisan csengőn erőlteti a dokumentarizmust. Éles cinizmusa viszont jól sikerült. Ennek ellenére veszélyesnek tartom, mert fenntartom, hogy megvezeti az embereket, csak egyféle értelmezést kínálva egy komplex problémára.