sesam.hu

sesam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at IBM Cloud, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

márpedigénnemíromalá

A héten sikeresen felbosszantottak többször is. Például a hazautazás. Ahhoz, hogy hazamehessünk, elvileg alá kell íratni egy papírt az iskolával. Érthető ez abból a szempontból, hogy nem kevés pénzbe kerülünk a japánoknak, tehát – úgymond – védeni akarják a befektetésüket, azaz megpróbálnak rávenni arra, hogy ne szökjünk haza. Csak annyi a baj, hogy nagyon túlzásba viszik: nekem és Norbinak nem hajlandók aláírnia papírjainkat, mert január 12-én érnénk vissza, és aznap már tanítás van. Hiába magyaráztuk, hogy: 1) Mindenkinek van 20% hiányzási lehetősége, ha teszem azt azon a kedden betegnek tekintenek minket, akkor az miért nem jó? 2) Mások a megengedett idő előtt mennek haza, és ők kaptak aláírást – pedig a téli szünet előtt döntenek az egyetemi elhelyezésről, és ha valaki nincs ott, nehezen lehet vele beszélgetni erről. 3) A jegy áttevése korábbi időpontba horribilis összegbe kerülne – főleg magyar szemmel. Ugyanis akkor hétvégén kellene elindulni, ami a Ferihegy hétvégi felárát jelenti, plusz korábbi jegy drágább plusz az időpontcsere sincs ingyen.

Erre azt a választ kaptuk, hogy 1) A 20% más probléma, de ők nem vállalhatnak felelősséget így értünk. (Milyen felelősség? Nem vagyunk óvodások!!) 2) A megengedett idő előtt nincs tanítás, és “behozhatatlan hátrányra teszünk szert”. (Mi van? Hiányzok 2 órát! A legviccesebb, hogy az aláíró tanár nem is tanít japánt, tehát saját bevallása szerint is fogalma sincs arról, hogy mit jelent, ha hiányzunk. De azért nem.) 3) A hazaút mindenkinek egyénileg történik, tehát mindenkinek el kell dönteni, képes-e elegendő pénzt megspórolni, hogy a megadott határidőn belül utazzon haza. ( Na persze, ha valaki nyolcszázezer yent keres havonta. Az sem érdekli őket, hogy mi nem Koreából vagy Vietnámból jöttünk, hanem egy kicsit messzebbről…)

Egyébként a JLC álláspontja szerint a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem menne haza senki. ők ezt így nem mondják ki, de arra igyekeznek buzdítani mindenkit, hogy ne menjen haza és “A szünet idejére változatos programokat és homestay-t szervezünk.” Persze, szerintük az a jó, ahogy a többségében ázsiai diákok gondolkodnak: idejöttünk tanulni, jó nekünk, hálásak vagyunk, ezért mindig azt csináljuk, amit mondanak, sohasem panaszkodunk, és nem baj, ha bele is pusztulunk, azért még többet teszünk az atyai japán államért. Akkor miért nem csak Vietnámból hoznak tanulókat?

A sztori tanulsága: Ha Japánban van egy szabály, azt soha senki kedvéért, semmilyen körülmények között sem lehet a legapróbb részletében sem megkerülni vagy rugalmasságot tanúsítani.