sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

re-entry permit

Szabadság! Végre befejeződtek a vizsgák. Tegnap és tegnapelőtt volt 2-2. Tegnapelőtt reggel az olvasásértéssel kezdtünk. Én ezt hittem, hogy majd adnak egy szöveget, és utána válaszolnunk kell a kérdésekre, mert ilyesmit gyakoroltunk. Ehhez képest egy többoldalas papírt kaptunk, több rövidebb szöveggel. Mindegyik után volt 4-4 igaz-hamis kérdés. A végén egy hosszabb szöveg után pedig tesztszerű kérdésekre kellett válaszolni. A javítás elektronikusan történik: egy kódlapra kellett átvezetnünk a megoldásokat, amit utána csak betesznek egy gépbe, és kiadja a pontszámot. (Persze nekünk hétfő előtt nem mondják meg.) Maguk a szövegek nem voltak nehezek, főleg, hogy a bonyolultabb vagy kevesebbet használt kanjikat furiganázták. (A furigana azt jelenti, hogy a kanjik fölé hiraganával odaírják az olvasatot.) A kérdések trükkösen voltak megválasztva azért, érteni kellett mindent a helyes válasz kiválasztásához.

Délután az általam legjobban félt beszélgetésre mentünk. Betereltek minket egy terembe, ahonnan egyesével hívták az alanyokat. Szerencsére több teremben párhuzamosan folyt a vizsgáztatás, különben ott aludtunk volna. Minden teremben két tanár ült, egyikük kérdezett, a másikuk jegyzetel, ezt tanulónkként váltogatták. A kérdések rettentő egyszerűek voltak. Azért rá kellett jönnöm, hogy így elég nehéz korrekt nyelvtannal beszélni, közben is észrevettem, hogy hibáztam, de hát ez van. Remélem az élőbeszédben nem várnak el 100%-os precizitást. Mindent, amit mondtunk, felvettek magnóra, a tanulói asztalon egy nagy mikrofon volt. Kicsit bírósági tárgyalásra emlékeztetett.

Csütörtökön matekkal indult a nap. Őszintén szólva örülök, hogy Dalmadiné nem olvassa a journalt: A matekvizsga teljesen középiskolás szintű volt. Szinusz- és koszinusztétel, algebra, trigonometria, stb. Természetesen sikerült mindent elfelejtenem. Ha ugyanezt a vizsgát két éve a felvételi előtt adják oda, kacagva megoldom, de most megszenvedtem vele. Láthatóan elvesztettem a rutinom, de kinek van ideje rutint szerezni matekból miközben japánt tanítanak neki. Annyira azért nem lett rossz, és a matektanár megsúgta, hogy egyáltalán nem számit bele a felvételinkbe.

Ezután rögtön chookai, azaz hallás utáni értés következett. Itt beborult a híres japán pontosság: a válaszlapunkon amit lehetett elrontottak. Az első kérdéscsoport 14 kérdésből állt, a válaszlapon viszont csak 11 hely volt. A második kérdéscsoportban viszont két 11-es mező is volt, bár a kérdések csak 10-ig mentek. Totális káosz. A tanár meg is jegyezte, hogy “Chookai no exam wa totemo omoshiroi desu, nee” (Ha még vannak olyanok, akik nem tudnak japánul: A hallgatásvizsga izgalmas dolog, mi? :P) Ez is elég primitív kérdésekből állt, bár a végén azért volt 2, amit egyáltalán nem értettem. Többen panaszkodtak, hogy azért rontottak el dolgokat, mert annyira unalmas volt hallgatni, hogy elkalandoztak.

És ezzel befejeződtek a ki tudja milyen, kb. negyedéves vizsgáink. (Júliusban jön a következő, annyira nem kell örülni.) És minő csoda, kaptunk 1, azaz egy szünnapot, a pénteket. Ilyenkor gondolok nosztalgiával a közgázra, ahol egy hónap a vizsgaidőszak és eddig mindig tudtam legalább egy hetet pihenni a végén…

A vizsgák után rögtön orientációra mentünk, hogy átvegyük az új órarendeket és meghallgassuk az aktuális információkat. A helyzet tovább romlott, az új elosztás szerint kettővel több óránk van, mind a matek mind a gazdpol (seijikeezai) óraszáma egyről kettőre emelkedett. Így majdnem minden nap négy 90 perces óránk van, ami 8 magyar órának felel meg. Blood, toil and tears, ahogy Churchill mondaná.

Azt is közölték, hogy ha valaki el akarja hagyni Japánt, akkor engedélyt kell kérni az egyetemtől. Nem ám csak úgy eltűnünk. Be kell jelenteni, hogy mikor, hová, mennyi időre akarunk elmenni, és be kell mutatni a repülőjegy bizonylatát. A tanárok minden hónapban egyszer összeülnek konferenciára, akkor döntik el, hogy megadják-e az engedélyt vagy sem. Vonatkozik ez a procedúra a hazautazásra is! Az addig rendben van, hogy az ember a tanulmányainak szenteli magát Japánban tartózkodása alatt, de ezt azért enyhén túlzásnak érzem.

Amúgy is sok tennivaló van, ha valaki utazni akar innen. Az ország elhagyása előtt úgynevezett re-entry permit-et kell kérni. Ez lehet egyszeri (3000Yen) vagy többszörös (6000Yen). A többszörössel annyit lehet ki-be mászkálni az országból amennyit az ember nem szégyell, szóval mindenképpen jobban megéri.

A vizsgák után elindultunk, hogy beszerezzünk ilyet, mert előbb-utóbb úgyis kell, és azt mondták, hosszú is lehet a procedúra, szóval jobb túl lenni rajta. Ilyen engedélyt Tokióban két helyen lehet csináltatni, mindkettő a világ végén, a semmi közepén található. Biciklivel majd vonattal aztán busszal egy órás túra után érkeztünk meg. (Mariya, Silvia, Janis és én mentünk.) Maga a hivatal egy kis épület egy lepusztult (Japán értelemben lepusztult) autójavító mellett. Az iroda kísértetiesen emlékeztet egy magyar okmányirodára. Egy apró különbséggel, az pedig a kiszolgálás. Húztunk egy számot, kitöltöttünk két papírt, vettünk okmánybélyeget és leadtuk az egészet. Negyedóra múlva mindannyian megkaptuk az engedélyt az útlevelünkbe, pedig zárás előtt kicsivel érkeztünk meg. Azt hiszem a magyar közigazgatás importálhatna néhány japán szakértőt, hogy reformáljanak meg pár dolgot otthon.